molnarlaszlo

Elhunyt Molnár László, a Szentgál TV korábbi vezetője, egyesületünk életműdíjasa

.A Szentgál Televízió műsorát 1992 óta láthatják a nézők, Molnár László az első pillanatoktól részt vett a szentgáli kábeltelevíziós hálózat építésében, s persze a Szentgál TV születésénél is bábáskodott segítőivel, társaival együtt. A televíziót egészen decemberi nyugdíjba vonulásáig vezette, utódja fia, Molnár Péter lett.

Molnár László nagyon elkötelezett volt a helyi televíziózás iránt, mindig is az egyik legaktívabb televízióvezető volt az egyesületünkben. Meglátásaival, tanácsaival és időnként kritikus észrevételeivel aktívan segítette az egyesület és az elnökség munkáját.

Munkásságát a Helyi Televíziók Országos Egyesülete 2015-ben életműdíjjal ismerte el. Temetéséről később intézkednek.

A Molnár Lászlóal 2015-ben készült interjúnkat ide kattintva olvashatják.

 

Minden vélemény számít!