Rákosmente TV

A Rákosmente TV 2010. július 1-jén kezdte műsorszolgáltatói tevékenységét. Televíziónk 24 órás adása Budapesten a XVII. kerületben kábelhálózaton a Telekom 230-as digitális, a UPC 510-es digitális,  a Digi C6. 182,25 Mhz analóg, valamint a Digi 410-es digitális csatornáján a főváros más részein is fogható.

A Rákosmente TV, mint közösségi médiaszolgáltató legfontosabb célkitűzése a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás, ezenkívül nagy hangsúlyt fektet a helyi értékek bemutatására, megismertetésére. A tematikus magazinműsorok (Álláspont, Fogadóóra, Önkormányzati percek, Helyi érték, Kaleidoszkóp, Szóbeszéd, Kitekintő, Zöldközelben, Egészség mentén, Fitt-mix, Visszapillantó) mellett, 19 órai kezdettel a Rákosmenti krónika számol be a vételkörzetben élőket érintő legfontosabb közéleti, politikai, gazdasági, kulturális, egészségügyi, vallási, kisebbségi és sporteseményekről.

Ezen műsorszámok a 2010. évi CLXXXV. törvény 83. §-ában foglaltaknak megfelelően több mint kétharmadában közszolgálati célokat szolgálnak. A képújság műsoridejének szintén több mint kétharmadában tartalmaz közérdekű, közszolgálati információkat.

Műsoraink megtekinthetőek élőben a www.rakosmente.hu oldalon is, illetve a konkrét televíziós tartalmak kiválaszthatóak a videótárból és YouTube csatornánk kínálatából. Jelen vagyunk a Facebook-on, legnépszerűbb anyagainkat oda is rendszeresen kiposztoljuk.

Televíziónk elkötelezett a magyar filmkultúra ápolása és terjesztése mellett, ezért a hét minden napján műsorra tűz régebbi és újabb játék – és dokumentumfilmeket.

A Rákosmente TV Kft. működteti a televíziót és adja ki a térség legnagyobb példányszámban megjelenő ingyenes havilapját, a Rákosmenti Hírek-et.

Cím: 1173 Budapest, Kis utca 5-7.
Telefon: 06-1-253-0053
E-mail: info@rakosmentetv.hu
Web: www.rakosmentetv.hu
Ügyvezető: Olasz László