Putnok Városi Televízió

A Putnok Városi Televízió 1994 decemberében alakult meg. Kezdetben kísérleti jellegű adásokkal jelentkezett, felvállalva a város lakosságának tájékoztatását a településen és vonzáskörzetében történt eseményekről, rendezvényekről.

A PVTV 1997. április 01-től működik közhasznú társaságként, melynek alapítója Putnok Város Önkormányzata. A PVTV Kht. cégbírósági bejegyzése hivatalosan is megtörtént, a kábelrendszer üzemeltetője külön csatornát biztosított a televíziónak.

A TV adásideje a havi egyszeri alkalomról heti másfél órás adásra bővült, melyet szombati napokon megismétlünk.1998 tavaszán költözött be a TV az új stúdióba – a Tóth Ede Művelődési Ház emeletén – amely külön vágószobával, stúdióhelységgel és szerkesztői szobával is rendelkezik. 2004 áprilisától a jelenlegi padlástér átépítésével, melyet a város önkormányzata finanszírozott, további vágó helységekkel és szociális helységekkel is rendelkezik a televízió.

A két új vágóhelység lehetővé teszi, hogy a szerkesztők önállóan egymástól függetlenül tudjanak dolgozni, valamint kialakíthassunk egy külön híradós és sport szerkesztői szobát.1998. nyarán indítottuk be a napi 10 órás időtartamú képújságot, mely hirdetési és reklámlehetőséget biztosít közületeknek és a lakosságnak, valamint közérdekű információkat, tájékoztatást nyújt a településen élőknek.

A helyi televízió 1999-ig az ORTT által kiadott stúdióalapítási engedéllyel rendelkezett, s ez alapján működött.1999. októberében a PVTV-t kereskedelmi, díjfizetéses műsorszolgáltatóként vette nyilvántartásba az ORTT. A Putnok Városi Televízió tagja a Helyi Televíziók Országos Egyesületének, valamint a Hálózatos Televíziók Rt.-nek.

A PVTV természetesen felvállalta, hogy a város vonzás körzetében, valamint a szlovák határ közelsége miatt a határ túloldalán történő eseményekről nemcsak Putnokon, hanem az MTV Miskolci Regionális Stúdióján keresztül a régióban, a HTV Rt.-én keresztül pedig országosan is hírt ad.

A műsorkészítő tevékenységben főállású és alkalmi munkatársak vesznek részt.
A televíziónál 3 főállású technikus – vágó, operatőr, műszaki szakember – és 3 fő szerkesztő dolgozik. A műsorszerkesztői tevékenységet 4-5 fő alkalmi munkatárs végzi, szerkesztő, műsorvezető, riporter, hírolvasó, bemondó munkakörökben. A munkatársak közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkeznek.

Cím: 3630 Putnok Rákóczi u. 2.
Telefon: 48/531-107
E-mail: info@pvtv.hu
Web: www.pvtv.hu
Ügyvezető: Szendrei Júlia