Körzeti Televízió Esztergom

Az 1986-ban Esztergomban elindult zártláncú kábeltelevíziós műsorszolgáltatás, tavaly ünnepelte elindításának 25. évfordulóját, amely Bihari Antal egyéni vállalkozó által működtetett helyi vezetékes, és 2004. november 7-től sugárzó műsorszolgáltató. A Körzeti Televízió 1994-ben kapta meg a stúdióalapítási engedélyét, az ORTT nem nyereségérdekelt műsorszolgáltatóvá minősítette a televíziót. Ezt az engedélyt 2011. december 20-i döntésével az NMHH számon Hatósági Szerződéssé alakította át és a televíziót közösségi műsorszolgáltatónak nyilvánította. A 2013-ban végrehajtott digitális átállással Komárom-Esztergom megye egyetlen földi sugárzással is működő televíziójává vált.

Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minden nézői igényt kielégíteni. Rendszeresen nyilvánosságot biztosítunk valamennyi vallási felekezetnek, kisebbségi és civil szerveződésnek. Adásaink hangneme kulturált és kiegyensúlyozott. A törvényeknek megfelelően a napi politikától független, ezzel elősegítve, hogy a Körzeti Televízió a helyi kultúra és demokrácia jól működő és megbecsült fóruma legyen.

A KTV korrekt műsorkészítésére jellemző, hogy választási és egyéb programjainkkal kapcsolatban működésünk 25 éve alatt nézői kifogás soha nem merült fel.

Célunk, hogy a több évtizedes tapasztalatunkat felhasználva, a szakmai és műszaki színvonalat folyamatosan fejlesztve minél jobban megfeleljünk a változó igényeknek és a fokozódó elvárásoknak.

Cím: 2500 Esztergom, Rákóczi tér 4.
Telefon: +36/30-9565-068
E-mail: ktvegom@mailbox.hu
Web: www.korzetitelevizio.hu
Ügyvezető: Bihari Antal