Körös TV Szarvas

A 2002-ben alapított Körös Televízió a mai napig változatlan tulajdoni szerkezettel, de folyamatosan fejlődő és bővülő műsorkínálattal elégíti ki a nézői igényeket. Alapfilozófiánk a tényszerű tájékoztatás és hírközlés a helyi kultúra, politika, gazdaság és a mindennapok területén, napi 24 órában. Eddigi fennállásunk és fejlődésünk megkövetelte, hogy korszerűbb arculattal jelenjünk meg a piacon, amely egyben műsoraink minőségét, partnereink és nézőink jobb kiszolgálását is tükrözi.

Az eltelt évek alatt, a csak Szarvason, Csabacsűdön és Békésszentandráson látható televízióból, Nyugat-Békés és Jász-Nagykun-Szolnok Megye déli településeinek regionális médiumává fejlődtünk, amely az eredeti 16 ezres nézőszámot, több mint 100 ezerre növelte. Kérjük, tartson velünk Szarvason, Gyomaendrődön, Orosházán, Mezőtúron, Kunszentmártonban, Kungyalun, Kétpón, Mezőhéken, Mesterszálláson, Kondoroson, Csabacsűdön, Kardoson, Örménykúton és Békésszentandráson is.

A kutatási adatok szerint, a Körös TV nézettsége a két kereskedelmi adó mögött, viszont a többi országos és tematikus csatornát megelőzve, a harmadik helyen áll.Ezért is érezzük annak felelősségét, hogy a Televíziónk olyan műsorpolitikát kövessen, amely hozzájárul a megyénkben élő politikusok, üzletemberek, tudósok, művészek, pedagógusok, szakemberek és hétköznapi emberek közötti párbeszédhez valamint egymás megismeréséhez. Fontos és kiemelendő elvnek tekintjük, hogy Televíziónk műsoraiban csak olyan emberek és események legyenek bemutatva, melyek a nézőink számára pozitív, követendő példát vagy új ismereteket adhatnak.

Cím: 5540 Szarvas Szabadság út 30.
Telefon: 66 / 311-137
Fax: 66 / 311-422
E-mail: sipos@korostv.hu
Web: www.korostv.hu
Ügyvezető: Sipos Zoltán