Országos csatornán mutatják be a Pápa Városi Televízió filmjét – videóval

Ahogy az a Magyar Média Mecenatúra Program által támogatott filmeknél általános gyakorlat, a Duna TV mutatja be a Pápa Városi Televízió és a Forrás Film közös alkotását, a Csonka délibábot. A premier november 16-án hétfőn, 23 óra 50-kor lesz.

A film hortobágyi munkatáborokba hurcolt családok mindennapjait vázolja fel egy 13 éves gyermek szemszögéből. A film azt az időszakot dolgozza fel, amikor több mint tízezer embernek kellett elhagynia otthonát, moncler jacket acorus elhurcolták őket, a hatalom elvette földjeiket és a munkatáborok megalázó körülményei közé kényszerültek. Télen-nyáron juhhodályokban laktak, embertelen körülmények között sínylődve próbálták túlélni a mindennapokat, sok család élete tört ketté, sokáig megbélyegzetten éltek.

2014 nyarán, alföldi helyszíneken forgatták le a film jelentős részét, monster beats audio adidas de néhány jelenet elkészítése januárra maradt, az utómunkálatokat 2015 elején végezték el.

A film Lukács József színművész azonos című dokumentumregényének motívumai alapján készült, de nem követi le a művet. A Pápa Városi Televízió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Fehér György-pályázatán elnyert 80 millió forintos támogatásból a Forrás Film Produkcióval közösen készítette el a 120 millió forint összköltségvetésű filmet.

Az alkotás főszereplője Heim Vilmos, nfl jerseys all teams alibaba a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója. Az apát Mezei Zoltán játssza, az anya szerepében Marjai Virág látható. A tábor rendőrparancsnokát Dörner György formálja meg, játszik a filmben Bánsági Ildikó, Schubert Éva Fodor Zsóka, Pelsőczy László és a soproni színház szinte egész társulata. A rendező Bozsogi János, nfl-jerseys-at-walmart-aliexpress

Minden vélemény számít!