Tájékoztatókat tart az MTVA az elektronikus pályáztatási rendszerről

Amint arról korábban hírt adtunk, az MTVA Mecenatúra Igazgatósága – a Médiatanács döntése nyomán – 2016. január 19-én elektronikus pályáztatási rendszert vezetett be. A korábban meghirdetett pályázatokra még hagyományos módon lehet jelentkezni, a január 19-e után közzétett felhívásokra azonban már elektronikusan. nfl jerseys ranked custom 2

Az MTVA Mecenatúra Igazgatósága hamarosan két tájékoztatót is tart az elektronikus pályáztatási rendszerről a részt vevő pályázói kör számára.

A nyilvános tájékoztatók időpontjai:

  1. február 3-a, szerda 13–15 óra között, és
  2. február 4-e, csütörtök 10–12 óra között. nfl-jerseys-at-walmart-aliexpress

Helyszín: MTVA – Mecenatúra Igazgatóság – 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 10., a Magyar Rádió Márványterme.

A részvételi szándékot – az időpont megjelölésével – írásban kell jelezni az info@mecenatura. monster beats amazon australia mtva.hu elektronikus címre eljuttatott levélben lehetőleg még ezen a héten, de legkésőbb hétfőig.

Minden vélemény számít!