Már lehet nevezni a 2017-es gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra

Már lehet nevezni a 2017-es gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra

Már lehet nevezni a 2017-es gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyen ezúttal is két filmszemlét hirdetnek meg: a nemzetközit és a Kárpát-medenceit - közölte a fesztivál kommunikációs felelőse.

A megmérettetésen 9 témában lehet indulni, így például klasszikus természetfilm, tudomány és természet vagy vidéki élet, hagyományok témában. A nevezés február végén zárul.

Ersók Nóra kiemelte, hogy a jövő évi, harmadik gödöllői természetfilm-fesztivál újdonsága, hogy nemcsak Gödöllőn, hanem a tervek szerint 12 vidéki nagyvárosban, többek közt Hatvanban, Debrecenben, Miskolcon, Kaposváron is várják az érdeklődőket három napon keresztül ingyenes vetítésekkel, valamint sokszínű környezet- és természetvédelmi programokkal, kiállításokkal.

A fesztivál szervezőinek célja, hogy a filmszemlék által minél több, a természet, természetvédelem, környezetvédelem és tudomány területén tevékenykedő tehetséges alkotót bemutassanak és inspiráljanak, valamint bekapcsolják őket a nemzetközi filmes világba - fejtette ki Ersók Nóra.

Hozzátette: ezért tekinthető jelentős eredménynek, hogy 2016-ban a világ kiemelkedő nemzetközi természet- és környezetvédelmi filmfesztiváljait koordináló Green Film Network a tagjai közé választotta a gödöllői filmfesztivált, megnyitva ezzel a lehetőséget a magyar ajkú, a gödöllői fesztiválra nevezett, kiemelkedő alkotások és alkotók számára a nemzetközi fesztiválokon való évenkénti megmérettetésre, kapcsolatépítésre. "De ugyanilyen fontos célunk, hogy felhívjuk a diákok, a fiatalok figyelmét a környezet- és a természetvédelem fontosságára, éppen ezért nemcsak különleges programokkal várjuk őket, hanem alkotóként is számítunk rájuk" - tette hozzá a fesztivál munkatársa.

Ersók Nóra felidézte, hogy 2016-ban több mint 300 nevezés érkezett a világ 34 országából, és 10 és fél ezer volt a regisztrált fesztiválozók száma. A rendezvény már a második évében Magyarország egyik legnagyobb környezet- és természetvédelmi tematikájú fesztiválja lett.
A gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fővédnöke a kezdetektől Áder János köztársasági elnök volt, aki több programot is meglátogatott.

A fesztivált 2017. május 26. és 28.

Elnökség

Petzke Ferenc
Petzke Ferenc alelnök
Frauenhoffer Márta
Frauenhoffer Márta elnökségi tag
Seres Péter
Seres Péter elnökségi tag
Fischer Gábor
Fischer Gábor elnökségi tag
Szabó József
Szabó József elnökségi tag
Varga András
Varga András elnökségi tag

Facebook

Támogatás

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2022. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Kortárs filmek vetítése szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.