Nyílt levelek a Hajdúszoboszlói Városi Televízió ügyében

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnöksége legutóbbi ülésén döntött az alábbi nyílt levelek elküldéséről a város polgármesterének, önkormányzati képviselőinek, illetve a televízió megbízott vezetőjének:

Nyílt levél a Hajdúszoboszlói Városi Televízió ügyében Hajdúszoboszló polgármesterének és önkormányzati képviselőinek


Tisztelt Polgármester Úr, Képviselő Asszonyok, Képviselő Urak!

Hosszú ideje csak megbízott vezetője van a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) tagjának, a Hajdúszoboszlói Városi Televíziónak. A HTOE elnöksége tudomására jutott, hogy a televízió vezetői posztjára kiírt pályázatot 2015. szeptember 10-ei ülésén eredménytelennek nyilvánította a hajdúszoboszlói képviselőtestület, s annak ellenére nem választott új vezetőt, hogy hatan érvényes pályázatot nyújtottak be.

A képviselőtestület a pályázaton nem is induló Buzási Lászlót bízta meg a televízió vezetésével az új pályázat elbírálásáig. A hajdúszoboszlói képviselőtestület következő ülésén, 2015. október 8-án a napirendre sem került a pályázat ismételt kiírása a Hajdúszoboszlói Városi Televízió magasabb vezetői megbízásra.

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnöksége arra kéri polgármester urat és Hajdúszoboszló önkormányzati képviselőit, hogy a lehető leghamarabb döntsenek a pályázat kiírásáról, és amennyiben arra érvényes és megfelelő szakmai színvonalú pályázat érkezik, válasszon televízióvezetőt.

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete ezúton ajánlja fel segítségét a pályázatok szakmai elbírálásához.

Üdvözlettel

Debrecen, 2015. október 24.

Széles Tamás
elnök
Helyi Televíziók Országos Egyesülete

****


Nyílt levél a Hajdúszoboszlói Városi Televízió ügyében a televízió megbízott vezetőjének


Tisztelt Buzási László!

Hosszú ideje csak megbízott vezetője van a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) tagjának, a Hajdúszoboszlói Városi Televíziónak. A HTOE elnöksége tudomására jutott, hogy a televízió vezetői posztjára kiírt pályázatot 2015. szeptember 10-ei ülésén eredménytelennek nyilvánította a hajdúszoboszlói képviselőtestület, s annak ellenére nem választott új vezetőt, hogy –hatan érvényes pályázatot nyújtottak be.

A képviselő-testület önt bízta meg a televízió vezetésével az új pályázat elbírálásáig. A hajdúszoboszlói képviselőtestület következő ülésén, 2015. október 8-án napirendre sem került a pályázat ismételt kiírása a Hajdúszoboszlói Városi Televízió magasabb vezetői megbízásra.

Tájékoztatom, hogy a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnöksége arra kérte polgármester urat és Hajdúszoboszló önkormányzati képviselőit, hogy a lehető leghamarabb döntsenek a pályázat kiírásáról, és amennyiben arra érvényes és megfelelő szakmai színvonalú pályázat érkezik, válasszon televízióvezetőt. ugg outlet bicester brunswick

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete - melynek Alapszabályban rögzített feladata a tagszervezetei magas szintű szakmai működésének támogatása, közös értékek megteremtése, azok képviselete - azzal a kéréssel fordul önhöz, hogy megbízása ideje alatt a szerkesztőség személyi összetételének megváltoztatása során a helyi televíziók szakmai működéséhez szükséges elvárásokat tartsa szem előtt. Kérjük, hogy azon munkatársakkal ne szüntesse meg a jogviszonyt, akiknek szakértelme nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a televízió továbbra is magas színvonalú műsorokat készíthessen.

Üdvözlettel

Debrecen, 2015. október 24.

Széles Tamás
elnök
Helyi Televíziók Országos Egyesülete

Elnökség

Petzke Ferenc
Petzke Ferenc alelnök
Frauenhoffer Márta
Frauenhoffer Márta elnökségi tag
Seres Péter
Seres Péter elnökségi tag
Fischer Gábor
Fischer Gábor elnökségi tag
Szabó József
Szabó József elnökségi tag
Varga András
Varga András elnökségi tag

Facebook

Támogatás

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2022. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Kortárs filmek vetítése szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.