Ismét Széles Tamást választották a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnökévé

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete 2015. november 5-én és 6-án tartja az őszi találkozóját Kaposváron.

szelestamasbelsA nyitónapon megtartott tisztújító közgyűlésen a tagok ismét Széles Tamást, a Debrecen Televízió ügyvezetőjét választották a Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnökévé.

Széles Tamás 2006 ősze óta vezeti a közel nyolcvan helyi televíziót tömörítő egyesületet, most kezdi a negyedik három évre szóló elnöki ciklusát.

A közgyűlés megválasztotta az elnökség tagjait is. monster beats amazon australia A testületbe Antal Anett, Eckhardt Balázs, Lovass Tibor, Petzke Ferenc, Szegedi László és Szerencsés János került be. A tagtelevíziók vezetői az elnökségi tagok közül Eckhardt Balázst, a Kecskeméti Televízió ügyvezetőjét választották alelnökké.

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete Felügyelő Bizottságának elnöke Szenczi Lajos, a Halas TV stúdióvezetője lett, nfl jerseys ranked custom 2 míg az Etikai és Tanácsadó Bizottságba Rónay Ferencet, Molnár Andrást és Harcsa Bélát választotta tagoknak a közgyűlés.

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete szakmai találkozóján a pénteki napon fórumot tartanak a Médiatanács tagjainak és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársainak részvételével. A konferencián ott lesz Karas Monika, a Médiatanács, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. A szakmai konferencián emellett a résztvevők tanácskoznak a helyi televízió médiacentrummá válásának lehetőségeiről is.

michael kors access apple watch hu”>Dehir – Továbbra is Széles Tamás vezeti a Helyi Televíziók Országos Egyesületét

Minden vélemény számít!