30 éves a Nyíregyházi Televízió

Az első kísérleti adás elindulásának harmincadik évfordulóját ünnepli a Nyíregyházi Televízió, amely számos műsorral emlékezik az elmúlt három évtized helyi televíziózására. Zagyva Gyula, az önkormányzati fenntartású Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jubileum alkalmából az elmúlt harminc évre visszatekintő műsort indított el a televízió, amely hetente két új adással fog jelentkezni. […]

110 millió forintos pályázat közösségi tévék és rádiók műszaki fejlesztésére

Közzétette honlapján a közösségi tévék és rádiók műszaki fejlesztésére kiírt 110 millió forintos keretösszegű pályázatát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület több fordulóban bírálja el a pályázatokat; az első kör beadási határideje május 7. a michael kors watch purse , majd – októberig vagy a keretösszeg kimerüléséig – minden hónap első csütörtöke. […]

Gyönyörű helyeken felemelő témáról forgatott a Debrecen Televízió

Keresztfához megyek – út menti keresztek a Kárpát-medencében címmel forgatott négyrészes dokumentumfilm-sorozatot a Debrecen Televízió. A sorozatot szerda délután mutatták be a Szent József Gimnázium dísztermében. A stáb kilenc és fél ezer kilométert tett meg azért, hogy megmutassák azt a változatosságot, mélységet, amit az út menti keresztek képviselnek, a DTV munkatársai gyönyörű magyarországi és erdélyi […]

TVÁLLANDÓ: 420 millió forintra pályázhatnak a helyi televíziók

Április 8-án adhatják be kérelmeiket a helyi és körzeti televíziók a 420 millió forint keretösszegű műsortámogatási pályázat első fordulójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntése szerint. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legutóbbi ülésén döntött arról, hogy közzéteszi a helyi és körzeti televízióknak szóló műsortámogatási, úgynevezett TVÁLLANDÓ pályázat felhívását a Magyar Média Mecenatúra […]

2010 óta évente átlagban 250 film készült Magyarországon

2010 és 2014 között évente átlagban 250 mozi- és tv-film készült Magyarországon, évi átlagban csaknem 46 milliárd forint összértékben – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságkommunikációs igazgatósága. A produkciók közül kiemelkedett a Die Hard 5 című akciófilm Bruce Willis főszereplésével, a Herkules című, 2013-ban forgatott kalandfilm, valamint a Marslakó (The Martian) című sci-fi Matt […]

Harminc éves a helyi televíziózás Magyarországon – a jövőről tanácskoztak

Idén harminc éve alakultak meg az első helyi televíziók Magyarországon. Ebből az alkalomból szervezett konferenciát a 77 helyi televíziós műhelyt tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete Gödöllőn. A szakmai tanácskozáson a helyi televíziózás jelenéről és jövőjéről értekeztek a szakemberek. Széles Tamás, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke arról beszélt, a helyi televíziók jövője azon is múlik, […]

Kiosztották a Helyi Televíziók Országos Egyesülete televíziós díjait

A 77 helyi televíziót tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete Szombathelyen tartja hagyományos tavaszi találkozóját. A kétnapos tanácskozás első napján adták át az egyesület Helyi Érték Díj pályázatának díjait. Az egyesület idén négy kategóriában írt ki pályázatot, a híradók mellett a magazinműsorokkal, a dokumentumfilmekkel és a hírportálokkal versenyeztek a helyi televíziós műhelyek. A Horvát János, Amin […]