Zsolca TV
Zsolca TV

A Zsolca Televízió 1997-ben kezdte meg műsorszolgáltatását (akkor még foként csak képújság) a felsőzsolcai kábelhálózaton. Kezdetben kereskedelmi televízióként, 2000. november 16-tól közműsor-szolgáltatóként működik. 2005 márciusa óta pedig Kht.-ként szolgálja a városban élők informálását.

Hetente (az ismétlésekkel együtt) több mint három óra szerkesztett műsorral tájékoztatjuk a város lakosságát a helyi eseményekről. Adásunkban kulturális- és sportközvetítéseket, hírek, tudósítások segítik a nézők közvetlen tájékozódását környezetük eseményeiről. Rendszeresen összefoglalókat készítünk a felsőzsolcai képviselő-testület üléseiről is. Műsorstruktúránk a honlapunkon és a képújságon is olvasható. Új műsorral szerdánként 18 órától jelentkezünk!

Felsőzsolca polgárai közül egyre többen kísérik figyelemmel műsorainkat. A visszajelzések azt mutatják, hogy nagy igény mutatkozik városunkban a helyi televízió információira.

A 2004-es esztendőben technikai fejlesztést hajtottunk végre. A beruházás össz volumene meghaladta a három és fél millió forintot. Ezzel a fejlesztéssel a Zsolca TV a korábbi SVHS rendszerről áttért a DVCAM rendszerre. A beruházás során jelentősen bővült a technikai apparát. A teljesség igénye nélkül: AVID non-lineáris editor, Sony DSR-11-es DVCAM rögzítő, Yamaha 16 csatornás hangmixer és AKG mikrofonok, valamint egyéb kiegészítő eszközök kerültek beszerzésre.

A 2005-ös év technikai beszerzései között szerepelt az adásismétlés automatizálásának megvalósítása - így még többször láthatják heti adásunkat.

A Zsolca TV mint helyi hírforrás nem csak a televízió képernyőjén, hanem az interneten is jelen van. A www.zsolcatv.hu weboldal a televízióval kapcsolatos információk mellett a helyi és országos híreket felvonultató honlapként is üzemel.

A ZsolcaTV Kht. 2005 novembere óta gondozza a már 18. évfolyamában járó Zsolcai Hírmóndó című újságot, amely Felsőzsolca Város Képviselő-Testületének kéthetente megjelenő kiadványa. A Zsolcai Hírmondó 8 oldalon, 2006 április óta színes borítóval és hátlappal jelenik meg.

Cím: 3561 Felsőzsolca Szent István u. 20.
Telefon: 06-46-789-052
E-mail: vagyonkezelo@felsozsolca.ph
Web: www.zsolcatv.hu
Ügyvezető: Molnárné Vantal Nikoletta

Elnökség

Petzke Ferenc
Petzke Ferenc alelnök
Frauenhoffer Márta
Frauenhoffer Márta elnökségi tag
Seres Péter
Seres Péter elnökségi tag
Fischer Gábor
Fischer Gábor elnökségi tag
Szabó József
Szabó József elnökségi tag
Varga András
Varga András elnökségi tag

Facebook

Támogatás

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2022. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Kortárs filmek vetítése szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.