szolnoktv

Szolnok Televízió

A Szolnok Városi Televízió megalapításáról még 1986-ban döntött az akkori Szolnok Városi Tanács. Az elmúlt immár több mint 30 évben történt több szervezeti átalakulást követően 1997 óta működik jogutódként a Szolnok Televízió Zrt. A három évtized alatt a televízió a Jászkun megyeszékhely és környéke vezető médiuma lett. Ahogyan változtak, változnak a nézői igények, úgy változott, változik a televízió is. Ami viszont nem változik, hogy az egyre élesedő hírversenyben a tárgyilagos, hiteles, kiegyensúlyozott, a közszolgálatiság normáinak megfelelő hír- és tájékoztató műsorainkkal igyekszünk megtartani és bővíteni nézőink táborát. Kezdetben hetente egy adást láthattak a nézők, majd ez hamarosan kettőre emelkedett. Az első igazán nagy technikai és szakmai előrelépés 1994-ben volt, akkor helyeztük le a napi adás alapjait. A Szolnok Televízió történetében az újabb mérföldkő 2015. novembere, ekkor költöztünk vadonatúj stúdióba és az ugyanebben az évben megvalósított fejlesztésekkel együtt immár teljes egészében HD (UHD) minőségben és 16:9 formátumban készülnek anyagaink, műsoraink, melyeket HD és SD formátumban is továbbítunk kábelen, illetve sugárzásban.

A Szolnok Televízió a megyeszékhely mellett további 31 településen van jelen, ami potenciálisan mintegy 200 ezer embert jelent. Emellett több internetes platformon is megtalálhatóak adásaink, illetve műsoraink: saját weboldalunk mellett folyamatosan élünk a közösségi média által nyújtott lehetőségekkel: saját Facebook és youtube csatornánk van.

2017. novemberében megnyitottuk ügyfélszolgálati irodánkat az Agóra közben. Ezzel is közelebb, még közvetlenebb kapcsolatba kerülhetünk partnereinkkel, hirdetőinkkel, nézőinkkel. Itt értékesítő és üzletkötő munkatársaink – a hirdetések felvétele mellett – szaktanácsokkal is szolgálnak, segítenek cégre, vállalkozásra, szolgáltatásra és egyénre szabva a legmegfelelőbb hirdetési formát és a legmegfelelőbb időpontot, műsorsávot kiválasztani.

Évek óta „beszállítói” vagyunk az MTVA-nak, elsősorban az M1-nek, de rendszeresen készítünk anyagokat, az M4 Sportnak és az M5-nek is, de kapunk megrendeléseket az M2 Petőfi TV-től és a Duna TV-től is. A Szolnok Televízió szoros együttműködést tart fenn a régió más televízióival, a helyi televíziókkal általában jelentős szakmai kapcsolatokat ápolunk, több műsort közösen készítünk el. Tagjai vagyunk a Helyi Televíziók Országos Egyesületének, rendszeresen részt veszünk közgyűlésein, rendezvényein.

Továbbra is célunk, hogy a Szolnok Televízió nézői első kézből és hiteles információk birtokában jussanak hozzá az őket leginkább érdeklő, érintő hírekhez, témákhoz. Azért dolgozunk, hogy a megváltozott szokások ellenére a Szolnok Televízió továbbra is a mindennapok társa legyen nézőinknek.

Cím: 5000 Szolnok, Hild János tér 1.
Telefon: (56) 426-244
E-mail: szolnoktv@szolnoktv.hu
Web: www.szolnoktv.hu
Vezérigazgató: Pogány Attila