Líceum Televízió
Líceum Televízió

A Líceum Televízió 2003 áprilisában alakult meg azzal a céllal, hogy az egri főiskolások színvonalas gyakorlati képzéséhez megfelelő szakmai és technikai környezet biztosítson. A közszolgálatiság előtérbe helyezésével olyan műsorszerkezetet alakított ki, amely tükrözi a főiskola hallgatóságának és oktatógárdájának szakmai, tudományos, kulturális és sportéletét. Sikerült olyan képzési és továbbképzési formákat megvalósítani, amelybe bevonható a Líceum Televízió. Ilyenek például a Mozgóképkultúra és médiaismeret, Kommunikáció-és médiatudomány, Andragógia, Képi ábrázolás alap- és mesterszakok, valamint a Médiatecnológus asszisztens felsőfokú szakképzés.

Az Eszterházy Károly Egyetem tudásbázisára épített alkotóműhelyben olyan filmek, műsorok készülnek, melyek színesítik a helyi kínálatot. Több olyan szakember került ki innen, akik főállású televíziós kollégák lettek valamely helyi vagy országos televízióknál. A Líceum Televízió fontos szerepet tölt be az értékőrzés, a dokumentálás területén, s egy olyan célcsoport (14 éves kortól kb. 28 éves korig) számára készít műsorokat, melynek célja a színvonalas tájékoztatás és szórakoztatás.

A technikai felszereltség tekintetében most is olyan digitális eszközökkel dolgozunk, amelyekre építve célunk a digitális átállás. Kapcsolatunk a helyi és az országos televíziókkal is kiválónak mondható. A televízió célja az, hogy a hallgatóknak egy olyan gyakorlatorientált képzést nyújtson, amelyet a későbbiekben kamatoztatni tudjanak, ha egy televíziónál sikerül elhelyezkednie a diplomaszerzést követően.

Cím: 3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Telefon: +36-520-4002252
Email: ltv@uni-eszterhazy.hu
Web: liceumtv.hu
Technikai vezető: Mózes Krisztina

Elnökség

Petzke Ferenc
Petzke Ferenc alelnök
Frauenhoffer Márta
Frauenhoffer Márta elnökségi tag
Seres Péter
Seres Péter elnökségi tag
Fischer Gábor
Fischer Gábor elnökségi tag
Szabó József
Szabó József elnökségi tag
Varga András
Varga András elnökségi tag

Facebook

Támogatás

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2022. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Kortárs filmek vetítése szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.