Győr+ TV

A naponta saját gyártású műsorokkal jelentkező Győr+ Televízió műsorfolyamában ötvözzük a közszolgálati és a kereskedelmi jelleget, ennek aránya kb. 70–30 százalékban oszlik meg. A közszolgálat terén kiemelkedik csatornánk Híradója, amely – egyelőre – hétköznaponként 20-25 percben számol be a kisalföldi megyeszékhely és a térség legfontosabb eseményeiről, gazdasági, közéleti, kulturális és sporthíreiről.

A korrekt tájékoztatáson túl fontosnak érezzük, hogy bizonyos témákat kibontva, részletesebben is a nézők elé tárjunk, kompetens stúdióvendéggel hitelesítve. Ezt a célt szolgálja a hetente háromszor jelentkező „Konkrét”című hírháttér műsor a „Híradó” után.

A közszolgálat terén kiemelkednek az egyes eseményekhez kapcsolódó különkiadásaink is. Győr sokszínű életében számos olyan, akár többnapos programsorozat, fesztivál kap helyet, amelyekről érdemes hosszabban, a helyszínről jelentkezve beszámolni.

Kiemelten fontosnak tartjuk a sportot, a kultúrát és természetesen a gazdaságot, így ezekben a témakörökben hetene 30–60 percben magazinműsorokkal is jelentkezünk.

De partnerünkkel, a Széchenyi István Egyetemmel a város és a gazdaság fejlődését is nagyban segítő helyi felsőoktatás életét is nyomon követjük havi magazinműsorunkban. Emellett tematikus műsorainkban foglalkozunk például női témákkal, ahogy természetesen autókkal is.

Az elmúlt 18 évben helyi tudósítóként közel 3.500 anyagot készítettünk az MTV, a Duna TV, az MTV Nyugat-Magyarországi Regionális Stúdiója, a TV2 és a Sport TV számára.

Televíziónk a térség legnézettebb, közkedvelt, objektív, meghatározó, elektronikus médiaszolgáltatója. Szakképzett szerkesztőink, operatőreink, vágóink hitelesen, pontosan és profi hozzáállással dolgoznak. Műsorainkban bemutatjuk mindazt, ami a városban, annak vonzáskörzetében és a régióban történik.

A médiaközpont célja, hogy az összes kommunikációs csatornán keresztül elérje a győri polgárokat úgy, hogy a televíziós, rádiós, írott és online felületeken egyaránt piacvezető és fő véleményformáló legyen. A központ küldetése a lokálpatriotizmus erősítése, a győri polgárok megfelelő tájékoztatása, az információs csatornák működtetése.

Cím: 9023 Győr Kodály Zoltán u. 32/a.
Telefon: 96/417-777
E-mail: knezy.jeno@gyorplusz.hu
Web: tv.gyorplusz.hu
Ügyvezető: Knézy Jenő