Gotthárd TV

A Gotthárd TV 2004-ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Az eltelt egy évtized alatt számos változáson ment keresztül Szentgotthárd első elektronikus hír-és műsorszolgáltatója.

Az egykori heti egy adásnap helyett ma már minden nap jelentkezik televíziónk. Saját gyártású műsoraink – a híradó ismétléseket nem számítva – a hét 3 napján napi átlag 2 órában jelentkeznek. Hétköznap 3 és fél órán át, hétvégén pedig, mintegy 8 órában az ország helyi televízióinak közös műsorát a Hálozat Tv-t sugározzuk. Emellett az adás alatt 24 órás teletext szolgáltatás is működik.

Heti rendszerességgel jelentkező mintegy 20 perces hírműsorunkban elsősorban a városban történt eseményekről, a helyi mindennapokat érintő döntésekről számolunk be. Híradónk szerkesztésénél az alábbi szempontokat igyekszünk figyelembe venni:

Folyamatos, szabad ugyanakkor független tájékoztatás a helyi eseményekről, a helyi döntések hátteréről.
A politikai szereplők mellett a városban működő intézmények híreinek, civil szervezeteknek, egyesületeknek is jelen kell lenniük a híradásokban.

Nem hanyagolható el a helyben élő kisebbségek tevékenységének bemutatása, folyamatos figyelemmel kísérése.

Lehetőség szerint a városlakókat is meg kell szólítani.

Kisvárosi hírműsor lévén, a helyi érdekek, értékek mentén készülnek az anyagok.

A szerkesztők többsége külsősként tevékenykedik a Híradónál. A több irányú elfoglaltság nagymértékben hozzájárul a széleskörű információhoz jutáshoz.

A Szentgotthárd Városi Televízió Híradója a város leggyorsabb és leghatékonyabb tájékoztatási, hírközlési fóruma immár 10 éve. A hetente jelentkező műsorban a közéleti hírek mellett, a városlakók érdeklődését és informálódását kiszolgáló anyagok is helyet kapnak. A város határmentiségéből adódóan természetesen a német és szlovén valamint a cigány kisebbség hírei is megjelennek.

Alapvető feladatként a város lakóinak hiteles, pontos és sokoldalú tájékoztatását tűzte ki céljául a lelkes szerkesztői gárda. A hagyományos információforrásokon túl a műsor igyekszik a nézők észrevételeit is felhasználni.
A Híradó – a civil kontroll -, szerepét betöltve folyamatosan figyelemmel kíséri az önkormányzatok, a közgyűlés, a városi bizottságok munkáját. A tervezett döntésekről már az előkészítési folyamatban megpróbálja feltárni az összefüggéseket. Ezzel nemcsak a városlakók tájékoztatását, de a városi döntéshozók munkáját is segítve.

A város életét meghatározó civil szervezetekkel, kisebbségi önkormányzatokkal, egyéb közszolgáltatókkal fenntartott jó kapcsolat biztosítja, hogy elsőkézből a városi televízió Híradójából értesülhet a néző, döntéseikről, életükről.

Mindezek mellett természetesen a Híradót színesítő egy-egy érdekesebb témának is helye van. Ilyen lehet többek között a nagy tömegeket megmozgató kulturális rendezvényről szóló tudósítás.

A Híradó színvonalának folyamatos javítása és megtartása érdekében – mint, hogy sosem lehetünk elégedettek – még több információt igyekszünk eljuttatni nézőinkhez. A 10 évnyi munkát a naponta beérkező nézői észrevételek minősítik. Elmondhatjuk: helyes irányba indultunk.

Cím: 9970 Szentgotthárd Széll Kálmán tér 6.
Telefon: 94 / 383-335
Fax: 94 / 380-794
E-mail: televizio@gotthardtv.hu
Web: www.gotthardtv.hu
Ügyvezető: Dékány István