Gólya TV

A kezdetekről

A Nógrád megyei berceli székhellyel működő Gólya TV 2015. október 29-én kezdte meg működését. Már a kezdeti céljai közt is az volt a leglényegesebb szempont, hogy közösségi teret nyújtson a környező falvak és a tanyavilág általános iskolás diákjai számára. A médiaszolgáltatás a nevét a helyi patakról; a Gólya patakról kapta. Célunk, hogy ez a szolgáltatás összekösse a környező falvakat úgy, mint egy patak, amely közigazgatási határoktól függetlenül is folyik a maga természete szerint – megújítva erdőt, füveket. A patak, ami közös, aminek a vize mindenkit érint, és amelynek tisztasága, és védelme közös ügy, közös érdek. Így legyen a helyi televízió is közös, ami mindenkit érint, mert rólunk szól, és mivelünk készül.

A közösségszervezésen túl szeretnénk, ha a környezet- és természetvédelem nagyobb hang- súlyt kapna a környéken, ezért a televízió kiemelten kezeli azokat a témákat, amelyek a helyi em- berek évtizedes környezetkárosító hatását (akár a Gólya patak szemszögéből) bemutassa, és tükröt tartva eléjük idővel átformálja azt. Az ismeretterjesztés mellett kiemelten foglalkozunk a keresztény tartalmakkal. A nemzeti alaptanterv szerinti tananyagot történelmi, irodalmi, és természettudományos tananyagok közvetítésével igyekszünk elmélyíteni; oktatási szakanyagok készítésével, közvetítésével. Célunk, hogy sokkal több tananyagot érintő stúdióbeszélgetést szervezzünk, nem csupán a helyzetgyakorlatok, hanem a tényleges tudásbővítés érdekében is – helyi diákok bevonásával. A televízió logója a fenti célok jegyében készült. A logó grafikai alapja a Varga Géza írástörténész által kifejtett énlakai unitárius templom mennyezetkazettájában látható mondatjelből készült, amelynek jelentése: „Egy az Isten”.

A Gólya TV médiaszakkör

A televízió a kezdetektől foglalkozik a helyi gyerekekkel: A hetenkénti médiaszakkör keretén belül célunk, hogy szélesítsük a fiatalok médiaműveltségét, ismereteiket gazdagítsuk. A médiaszolgáltatás tartalmának feldolgozása folyamán a diákok magukénak érzik a fent megfogalmazott célokat, azaz a környezet- és természetvédelmet, a közösségi feladatok fontosságát, a keresztény tartalmú műsorokkal pedig az erkölcsi fejlődésüket támogatjuk. A hagyományok tiszte- letét a népzenei műsorokkal, a komolyzenei rendezvényekkel erősítjük bennük, a filmklubok alkalmával pedig igyekszünk a klasszikus értékek felé terelni az általános érdeklődésüket. Azt tekintve, hogy a médiaszakkört látogató diákok szülei és rokonai állandó nézőink – a televízió mindenkori irány- elve jelentős számú háztartásba jut el. A televízió jelenleg 6 településen lát- ható: Bercel, Galgaguta, Nógrádkövesd, Magyarnándor. Az előfizetők száma 6.456 háztartás.

A Gólya TV vezetői

Buda János és Berta Enikő

Két évtizede dolgozunk filmiparban; tudományos ismeretterjesztő filmeket és dokumentumfilmeket készítünk pályázati forrásból. Hét évvel ezelőtt költöztünk a Nógrád megyei Bercelre, hogy vidéki környezetben alapítsunk családot. Az ideköltözésünket követő néhány évben felismertük, hogy a helyben tanuló diákok nagy érdeklődéssel figyelik a munkánkat, a szülők pedig nagy megelégedéssel fogadták a közösségért tett munkánkat; a helyi rendezvények (ballagások, egyházi rendezvények, bálok) alkalmával készített felvételeket.

Igény merült fel, hogy ezeket a felvételeket egy helyi csatorna rendszeresen közzétegye: Így indulhatott el a kezdetben Bercel TV néven illetett, jelenleg Gólya TV néven emlegetett helyi televízió.

Saját gyártású műsorainkról

A Gólya TV már a kezdetek óta; 2015. október 29-e óta közösségi térként működik. Nem csupán azért, mert a mozgókép iránt érdeklődő diákok nálunk (azaz a mi otthonunkban) végezhetnek olyan közös eredményt hozó és sokakhoz eljutó munkát, amely az együttműködés leglátványosabb eredménye, hanem annak okán is, hogy a közéleti programokat közvetlenül és megfelelő minőségben feldolgozva eljuttatjuk azokhoz a nézőkhöz, akik koruk vagy betegségük okán nem tudnak személyesen részt venni a falu rendezvényein. Nagy öröm ez azoknak az idős betegeknek, akik a felismerhetik az unokájukat a képernyőn bemondóként, vagy operatőrként, olvashatják a nevüket a műsorok végén.

A Gólya TV hatása azonban ennél is jelentősebb: Ideköltözve azzal szembesültünk, hogy a helyi kulturális rendezvények hiányoznak a kínálatból. A helyi intézmények zárt karácsonyi rendezvényein valamint az évenként egyszeri szüreti mulatságon, az egyszeri jótékonysági bálon kívül nincs más program, amely a helyi érdeklődést kielégítené, főleg, hogy mindezek a programok inkább nevezhetők közéleti, sem- mint kulturális programoknak. Megállapítottuk továbbá, hogy a falu művelődési háza közel 20 éve nem működik.

Egy teljes generáció nőtt fel úgy és vált szülővé, hogy egyszerűen elnélkülözte a kulturális élményeket – avagy (jobb esetben) más településeken kereste A médiaszakkör diákjai szívesen valósítják meg saját filmötleteiket. “Álmomban” (2019) c. film forgatása. A filmet az Országos Középiskolai Filmszemlén is bemutatták. Ezért a Gólya TV (részint tartalmának dúsítása érdekében) felkutatta azokat a forrásokat, amelyek a helyi kulturális élet meg-teremtéséhez elérhetőek, azaz gazdasági társaság is érvényesen pályázat kulturális célokra. Fontos szempont volt az is, hogy a pályázati díjak megfizethetőek legyenek számunkra, és arányban legyenek a nyújtott pénzügyi támogatással. Így kaptunk 4.170.000 Ft támogatást a 2018–19 év folyamán a Nemzeti Kulturális Alaptól – filmklubra, filmes közönségtalálkozóra, médiaszakkörre, népzenei műsorra és táncházra, komolyzenei koncertsorozatra, egyházzenei kórusművek klipforgatására a helyi Szent Borbála kamarakórussal, valamint nemzet- közi egyházzenei kórustalálkozóra 2018 és 2019-es évre vonatkozóan. Ezek a rendezvények a 2020-’21 években is megrendezésre kerültek, sőt 2021-ben a Berceli egyházzenei kórustalálkozó könnyűzenei szekciója is létrejött, Becskén. Újdonság a kínálatunkban, hogy 2021-ben összesen 16 bábszínházi előadást élvezhettek a térség gyerekei.

A Gólya TV műsorkínálata – új műsorok tekintetében, heti rendszerességgel,  minden héten pénteken 17.00-tól a következő.
17:00 – Gólyahír közéleti magazin
17:40 – Kormányhíradó
18:00 Faliújság – kulturális magazin
19:00 – Mese 19:05 – Ima – vallási műsor
19:15 – Filmklub
19:45 – Táncház
20:00 – Gólya parti mesék – helytörténet, helyi történet
21:00 – Honvédelem – katonai rovat
21:10 – Partycsóka Tomi Show – könnyűzenei szórakoztató műsor

Cím: 2687  Bercel, Gácsi út
Telefon: 3670-4242-661
E-mail: janos.buda@cuttingroom.hu
Web: cuttingroom.hu
Televízióvezető: Buda János