Danubia Televízió

A Danubia Televízió elődje, a Kis-Duna-, majd Dunakanyar regionális televízió 2000-ben kezdte meg működését a Dunakanyarban, a frissen kiépült kábelhálózaton. 2009-ben a Magyar Telekom vásárolta meg a hálózatot, ettől fogva a szerkesztőség a műsorterjesztőtől különváltan, a Danubia Televízió Nonprofit Kft. keretein belül folytatta munkáját.

Közműsor-szolgáltatóként 2009. március 31-én vette nyilvántartásba az ORTT a Danubia Televíziót, közösségi médiaszolgáltatói státuszát pedig 2011-ben nyerte el. Működési területéhez 25 település tartozik: Esztergom, Szentendre, Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Pócsmegyer-Surány, Kisoroszi, Szob, Zebegény, Verőce, Kismaros, Szokolya, Bernecebaráti, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Kemence, Kóspallag, Letkés, Márianosztra, Nagybörzsöny, Nagymaros, Perőcsény, Tésa és Vámosmikola. Ezekben a falvakban és városokban összesen 30-40 ezer emberhez jut el adásunk, mely a Magyar Telekom kábelhálózatán a 230-as digitális csatornán és az IPTV-hálózaton fogható.
A Danubia Televízió tovább folytatta a Dunakanyar Regionális Televízió által megkezdett, a nézők által már megszokott műsorok gyártását és továbbítását. Hetente friss hírmagazin, lapszemle, kulturális magazin foglalta össze a térség eseményeit. Időszakonként új műsorok is készültek, mint például:

–    KÖZEG  – Könnyűzenei Galéria (helyi zenekarokat bemutató könnyűzenei magazin)
–    Az én történetem (portrésorozat a helyi közösségek elismert tagjaival, vagy olyan személyekkel, akik a maguk szakmájában vagy életében kimagaslót/különlegeset alkottak, képviseltek)
–    Kertbarát magazin (kertészeti magazinműsor a Dunabogdányi Kertbarátkör tagjaival)
–    Visszatekintés (riportsorozat a Dunakanyarból kitelepített sváb családok tagjaival és leszárzmazottaikkal)
–    Kedves versem – helyi versmondók mondják el legkedvesebb verseiket
–    Hírharang – a helyi egyházközösségek eseményeit bemutató hitéleti magazinműsor

Folyamatosan készül „Kommentár nélkül” című műsorunk, melyben a közéleti eseményeket közvetítjük, de kulturális- és sportesemények is helyet kapnak a műsorban.

A  Danubia Televízió célja, hogy a szűkös lehetőségeket maximálisan kihasználva, a helyi önkormányzatokra, humán erőforrásra, civilekre és önkéntesekre támaszkodva folyamatosan működtesse valamint fejlessze úgy tartalmában, mint minőségében és technikailag a szolgáltatását.
Weboldalunk, a danubiatv.hu 2009. óta működik, folyamatosan fejlesztjük, újítjuk, ahogy a az igények változnak.
A televízió stúdiójában archiváljuk és őrizzük a térségről készült műsorokat. 2016. január 1-től átálltunk a FullHD minőségben történő archiválásra, hogy az immár kordokumentumnak is számító felvételek a lehető legjobb minőségben maradjanak fenn az utókor számára.

Cím: 2022 Tahitótfalu Mátyás király u. 3.
Telefon: + 36 70 940 5034
Email: danubiatv@gmail.com
Web:danubiatv.hu
Főszerkesztő, ügyvezető: Tóth Csilla