Ajka TV

1993 tavaszán vetődött fel Ajkán a Városi Televízió létrehozásának gondolata. A következő hónapokban többen is kísérleteztek különböző felvételek készítésével. Ekkor kezdett el közösen dolgozni a későbbi három alapító tag: Horváth Lászlóval, Jáhny Szabolcs és Németh László.

Míg mások a televíziózás üzleti jellegét akarták kihasználni, ők hárman főként közszolgálati anyagok készítésével szerettek volna foglalkozni, a városban rendezett eseményekről kívántak felvételeket készíteni. Nem elsősorban a haszonszerzés, hanem a kihívás vonzotta őket, egy feladat, amit meg akartak oldani, egy lehetőség, amivel élni kívántak.

Az első kísérleti adás 1993 márciusában készült el, amit a nézők, a városban kiépített kábelrendszeren láthattak. Ezt követte még további 2 kísérleti adás, majd 1994. április 5-én Audio-Video Közösség Kulturális Egyesület (AVTV) néven megalakult a későbbi Ajka TV. Elindultak saját technikai eszközökkel, mindenféle anyagi támogatás nélkül.

A műsorkészítés mellett a kezdetektől elindult a folyamatos képújság szolgáltatás, ahol lakossági hirdetések, vállalkozási hirdetések, valamint közhasznú információk egyaránt voltak olvashatók. 1994-ben két pályázatot is sikeresen megnyert az egyesület, ez biztosított az évi 12 adást. 1995-ben szolgáltatási szerződést kötöttek Ajka város önkormányzatával, amelyben havi egy alkalommal 60-90 perces magazinműsorok készítését vállalták.

1997-ben már új, állandó helyről, kéthetente jelentkeztek, több mint 6 500 háztartásban. Ebben az évben sikeresen megtörténik az első élő adás és az első telefonos játék lebonyolítása, amely hasonló stílusban öt évig folytatódott.

1999-ben különvált a képújság és a műsorkészítés, az előbbi Horváth László vezetésével, az utóbbit pedig Jáhny Szabolcs vállalta fel. Ebben az időben hétfőnként jelentkeztek új magazinműsorral.

2005-ben az analóg rendszert felváltotta a digitális rögzítés és utómunka, valamint a csütörtöki adásnappal megduplázták heti műsoridejüket.

Az egyesületi forma hátránya a működésükre nézve az volt, hogy kimaradtak a különböző pályázati lehetőségekből. Az egyesület 2005 februárjáig végezte a városi televízió működtetését, majd 2005 februárjában változás következett be, ekkor alakult meg az Ajka TV Kft., melynek tulajdonosa két magánszemély: Jáhnyi Szabolcs és Németh László volt.

Ezzel a lépéssel a képújság és a műsorkészítés szerkezetileg is teljesen külön vált, ettől kezdve egymástól teljesen függetlenül működik. A harmadik alapító kivált a műsorkészítésből, és külön vállalkozásként készíti a Képújságot.

2006-ban és 2009-ben újabb adásnappal bővítették tevékenységüket, így már hétfő, szerda, csütörtök és pénteki napokon láthatták a műsorokat a városlakók. 2006-ban 5 főállású, és több mint 20 külsős munkatárs dolgozott az Ajka Tv-nél. Fő céljuk azóta sem változott, miszerint: Minél több helyi és térségbeli hírt juttatni el a lakossághoz!

2011-ben a Városi Tv-t is meglegyintett a válság. Ajka város Önkormányzata az előző évekhez képest fele műsoridőt vásárolt az Ajka TV-től, így műsorstruktúrájukat a pénzügyi lehetőségekhez kellett igazítaniuk.

2013 októberében Jáhny Szabolcs nyugdíjba vonulásával a tovább működés érdekében a tagok az Önkormányzat részére 51%-os tulajdonrészt értékesítettek.

2017, a jelen. A megalakulás óta eltelt 24 év! Ez alatt az idő alatt többen is hozzájárultak munkájukkal, szakértelmükkel, lelkes tenni akarásukkal ahhoz, hogy létrehozzanak egy jól működő helyi tv stúdiót, ami azóta is működik. 2017. április 1-jétől új főszerkesztővel, akinek egyik maga elé tűzött feladata – az állandó munkatársakkal egyetértésben – a szakmai színvonal emelése, technikai újítások bevezetése és a műsoridő lehetőség szerint bővítése.

Cím: 8400 Ajka Petőfi Sándor utca 35.
Telefon: 06-30-9930-364
E-mail: tvajka@gmail.com
Web: www.ajkatv.hu
Főszerkesztő: Lékó Sándor