Több mint 300 alkotás között nyert díjat a DTV természetfilmje – videóval

Hazánk rejtett, ősi tájait mutatja be „madártávlatból” a DTV filmje. Az alkotás 34 ország filmjei közül emelkedett ki.

Érintetlen őslápokról, szabályozatlan folyószakaszokról és a Tisza-tó rejtett világáról szól a Debrecen Televízió immár díjnyertes ismeretterjesztő filmje. A kétrészes alkotást, amely az Amit csak a madár lát címet viseli, már műsorára tűzte a Duna Word televíziós csatornája is. A filmmel a DTV a 2016. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon nyerte el a zsűri tetszését, olyannyira, hogy a nemzetközi, tudományos, ismeretterjesztő film kategória harmadik díját érdemelte ki úgy, hogy több 300 alkotással kellett versenyre kelnie. Vida Gyula szerkesztő, Papp Ferenc vágó és Török János operatőr és Bodnár Zoltán technikus a filmszakmai napok gáláján, a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában vette át a díjat május 21-én.

amitcsakmadar

Magyarország számos olyan helyet rejt, amely a nyilvánosságtól elzártan őrzi annak az ősi tájnak a maradványát, amely egykor jellemezte a Kárpát-medencét. Érintetlen, zavartalan helyszínek, amelyek csak a szakértők és a terület őrzői előtt nyílnak meg. Kelet-Magyarország hat ilyen lenyűgöző helyére viszi el a nézőket a Debrecen Televízió filmje.

Az Amit csak a madár lát című alkotást a stáb tavaly nyártól ősz végéig hat helyszínen forgatta. A Bátorligeti őslápon is jártak, ahol a különleges mikroklímának köszönhetően Magyarország egyik leggazdagabb és legváltozatosabb növény- és állatvilága maradt fenn. nfl jerseys ranked custom A Nyírjestónál is dolgoztak, hiszen az egy több mint 11 ezer éves maradvány az utolsó jégkorszakból. Az Öreg-Túrnál szintén forogtak a kamerák, amit Magyarország egyik legszebb szelíd-vad folyójaként emlegetnek.

tiszatoeldugottA Berettyó folyó mezőtúri szakaszát is bemutatja a film, ahol a gátak felszámolásával sikerült egy olyan, közel 30 kilométeres szakaszt létrehozni, ahol a víz szabad mozgásával visszaállították az egykori természetes élővilágot. A Bihari-síkon, ahol a Hortobágyi Nemzeti Park szakemberi néhány éve egy rendhagyó programot indítottak el. Egy olyan, a múltat idéző bihari tájképet kívántak újra életre hívni, ami a folyószabályozások előtt jellemezte a vidéket. Tették ezt sikerrel. Végül a Tisza-tó rejtett világát fedezte fel a stáb.

A készítők különleges képi világot szerettek volna megteremteni. A forgatásokon egy Canon C300-as kamerát használtak különböző optikákkal. A szakemberek azt mondják, hogy ez egy olyan hibrid eszköz, mely a fényképezőgép képi világát hozza mozgóképen. Emellett természetesen drónnal is sokszor dolgozott a stáb, így tudták igazán megmutatni azt, amit valóban csak a madár lát. A filmből látványos animációk révén is új tudásra szerezhetnek a nézők.

ugg outlet barstow brisbane jpg” alt=”amitcsakmadar3″ width=”560″ height=”280″ />A filmen Széles Tamás rendező mellett forgatókönyvíróként és szerkesztőként Vida Gyula dolgozott, vezető operatőrként Renyó Norbert, operatőrként Török János és Lakatos János, technikusként Lakatos József és Fényi Csaba. A vágó, színkorrektor és zenei szerkesztő Papp Ferenc volt, a hangmérnök Csengeri László. Az animációkért Kovács Kálmán felelt. A film elkészültét gyártásvezetőként Bogár Tibor, narrátorként Sipos Ferenc, IT munkatársként pedig Czobor István segítette.

dij1

A filmhez a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. az úgynevezett kulturális tao révén nyújtott anyagi támogatást, a források nagy részét azonban a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programján nyerte el a televízió.

dij2– A Médiatanács pályázatain hatalmas, legalább hússzoros a túljelentkezés. Igaz ez a Kollányi Ágostonról elnevezett ismeretterjesztő filmes pályázatra is, épp ezért igyekszünk olyan témákkal előállni, melyek egyediek, különlegesek – nyilatkozta Széles Tamás, a film rendezője, ötletgazdája.

– Mindegyik helyszín gyönyörű, és egészen elképesztő élmény volt minden forgatás – ezt már Vida Gyula szerkesztő mondta. moncler armoise albizia 2 – Számomra mégis a Tisza-tó volt a legkülönlegesebb. Soha nem gondoltam volna, hogy a tónak ennyi arca van. Érintetlen vadvízi dzsungelekben is jártunk – olyan volt, mintha nem is Magyarországon lennénk.

A forgatást két hónapos utómunka követte, hogy a film készítői minél inkább át tudják adni a látottakat és a helyszínen szerzett ismereteket.

DehirRangos díjat nyert a DTV filmje

Minden vélemény számít!