Miért ítélték halálra a debreceni papot? – elkészült a Debrecen Televízió új játékfilmje

Újabb játékfilmet készített a Debrecen Televízió. A Kossuth papja Könyves Tóth Mihály debreceni református lelkész az 1848-49-es szabadságharcban betöltött szerepéről szól. A közel egy órás alkotást Tóth-Máthé Miklós azonos című regénye alapján Dánielfy Zsolt rendezte. Az aranyszájú papot Bakota Árpád, a Csokonai Színház társulatának tagja alakítja.

Több mint fél éves munka után elkészült a Kossuth papja című játékfilm. A munkálatokat nagyban segítette, hogy forgatás alatt a stáb egységbe formálódott; ahogy Dánielfy Zsolt rendező fogalmazott, úgy dolgoztak, mint egy nagy család.

A filmnek Tóth-Máthé Miklós Kossuth papja című regénye szolgált alapul. Könyves Tóth Mihály az 1848-as forradalom és szabadságharc meghatározó alakja volt, lelkesítő beszédei hatására tömegesen álltak a debreceni fiatalok a honvédseregbe, ahol ő maga tábori lelkészként szolgált. A nép Kossuth papjaként vagy aranyszájú papként emlegette. Hazafias beszédei miatt a forradalom után kötél általi halálra ítélték, monster beats apple accessories végül amnesztiát kapott. A rendező szerint az egyik legnagyobb kihívást az adott kor életre hívása jelentette.

– A forgatókönyvet minden alkotó nagyon szerette. A díszlet-jelmeztervezőnk Gyarmathy Ágnes volt, az ő egyik munkája volt az Oscar-díja Mephisto. Ő is nagyon lelkes volt, amikor elvállalta a feladatot – mondta el Dánielfy Zsolt rendező.

kossuthpapja2A főszereplő Könyves Tóth Mihályt Bakota Árpád, a Csokonai Színház művésze alakítja.

– Teljesen a nulláról kellett kezdeni és úgy felépíteni a karaktert. Nem volt könnyű, de a forgatáson kisebb jelenetekkel kezdtünk, és az segített abban, hogy megtaláljuk a főhős magatartását – hallhattuk Bakota Árpádot.

A forgatás után következett a film összerakása, michael kors access apple watch amely a vágóknak kihívást jelentett.

– A Debrecen Televíziónak is újdonság volt, hogy utószinkronnal készült a film. Ezt azért kellett megcsinálnunk, mert a forgatások alatt az utcán elment egy mentőautó vagy egy villamos. Rengeteg zaj volt, ami egy 1800-as években játszódó filmben nem jelenhet meg. Így hát minden hangot újra fel kellett vennünk, bejöttek a színészek, felmondta mindenki a saját szövegét. Ezt követően én a vágóprogramban szépen elkezdtem rakosgatni vissza minden zajt, ami szükséges ahhoz, hogy ne legyen steril a hang. Így összesen körülbelül 18 hangsávon dolgoztam – mesélte Papp Ferenc kreatív vágó.

S hogy milyennek látja a filmet a rendező, Dánielfy Zsolt?

– Olyan, a michael kors watch purse mint egy ballada. Nagyon szép, és sikerült megtalálni azt a főszereplőt, aki ezt egyedül ebben a környezetben meg tudja csinálni – hallhattuk Dánielfy Zsoltot.

Az alkotás az NMHH Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült, így először a Duna Televízió mutatja be, azt követően pedig a Debrecen Televízió is műsorára tűzi.

DehirKossuth papjáról forgatott filmet a Debrecen Televízió

Minden vélemény számít!