oritel

Megyei Prima díjra jelölték az idén 30 éves Oroszlányi Televíziót

A szakmai zsűri és kuratórium döntése alapján 63 jelölt közül kiválasztották azt a tízet, akik az országos Prima Primissima díj kistestvérének, a megyei Prima díjnak a jelöltjei 2015-ben. A tíz között ott van az OTV is, Magyar Sajtó kategóriában.

A Vállalkozók Országos Szövetségének megyei szervezete az idén immár tizenegyedik alkalommal ad lehetőséget Prima díjak odaítélésére. Olyan személyek, csoportok, csapatok jelölését várták, akiknek a tevékenysége, eredménye a helyi kereteken túlmutató és példa értékű. A jelöltek tíz különböző kategóriában indulhatnak. Közülük választják ki a három Prima-díjasat a támogatók és a kuratórium szavazata alapján, október 2-án. Ezen a napon a közönségszavazatok alapján Közönség Prima díjat is kiosztanak majd. michael kors abbey backpack access review
A kemma.hu internetes hírportálon, valamint a Forrás rádió weboldalán már lehet szavazni az Oroszlányi Televízióra. A szavazás szeptember 27-ig tart. A jelölteket többször is bemutatják majd a 24 Órában is.

Az alább olvasható cikk a kemma.hu-n jelent meg:
Az Oroszlányi Televízió – akkor még tanácsi intézményként – 1985-ben jött létre, és vált az utóbbi 30 évben a város és környéke mérvadó, mértékadó médiumává. 1997-től magántulajdonú cég keretei között (Oroszlányi Televízió Kft.) működik, és e forma nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az OTV meg tudta őrizni függetlenségét az utóbbi évtizedek politikai változásai közepette is. monster beats studio wireless by dre

E függetlenség egyben alapja, biztosítéka az évtizedek folyamán egyenletes színvonalon  művelt helyi műsorkészítésnek, amit az is igazol, hogy szakmai díjak garmadájátt nyerte el az alkotóműhely különböző fesztiválokon és megméretéseken. Ebben az évtizedben zsinórban egymás után négyszer sikerült elnyerni a rangos Helyi Érték Díjat a helyi televíziók országos fesztiválján.

Kezdettől fontos célja az alkotó közösségnek, hogy olyan műsorok készüljenek, amelyek szinte kizárólag a helyiekről és a helyiekhez szólnak – ugyanakkor törekszenek arra, hogy ezek igényes, országos színvonalú alkotások legyenek. A műsorfolyam középpontjában elsősorban mindig a néző, az ő szemszöge áll és csak utána a hivatalosságé vagy az aktuális hatalomé.

Egy felmérés szerint az OTV televíziós műsorainak olyan hitelessé­ge van, hogy a nézők a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság után leginkább az Oroszlányi Tele­vízióban bíznak, jóval a helyi és országos állami, a michael kors watch purse politikai, hatal­mi, sajtó és egyéb szervezetek előtt. Valószínűleg ez a bizalom az alapja annak is, hogy a város polgárai rendszeresen keresik meg a szerkesztőséget azzal az igénnyel, hogy segítsen ügyes-bajos dolgaik, közélettel összefüggő problémáik megoldásában.

Az Oroszlányi Televízió műsoraiban nagy hangsúlyt kap a helytörténet megismertetése, és országos televíziós szakemberek szerint példaértékű az, hogy archívumát őrzi és felhasználja, de főleg: ahogyan azt a nézők elé tárja!

30 év alatt az Oroszlányi Televízió maga is helyi értékké vált, ám eredményei a helyi kereteken túlmutatnak.

Minden vélemény számít!