Május 26-án tart közgyűlést a Helyi Televíziók Országos Egyesülete

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete elnökségének döntése értelmében az egyesület idén tavasszal a járványhelyzet miatt nem tart találkozót, csak közgyűlést, s mivel a tavalyi Helyi Érték Díj pályázatot sem tudtuk lezárni díjátadóval, a pályázatot idén nem hirdeti meg.

Tavaly a pandémia miatt az egyesület számviteli beszámolóját és a Felügyelő Bizottság jelentését elég volt ősszel elfogadni, idén azonban nincs ilyen könnyítésre lehetőség, ezért a határidő május 31-e. Lehetőség lenne úgynevezett ülés nélküli közgyűlés tartására, ennek azonban nagyon szigorú szabályai vannak. A tagoknak többek között ügyfélkapus, elektronikus aláírással kellene szavazniuk, s amennyiben ezt nem tennék meg elegen, érvénytelen lenne a közgyűlés. Ha ez történne, egy rendes közgyűlést kellene összehívnunk, amire már nem lenne idő, lévén az alapszabályunk szerint 15 nappal a közgyűlés előtt ki kell küldenünk a meghívót.

Az elnökség ezért úgy döntött, május 26-án 11 órakor Tatán – valószínűleg a teraszon (Új Kajakház Ökoturisztikai Központ, Tata, Tópart sétány 2.), tartunk egy közgyűlést.

Határozatképtelenség esetén (a tagok fele) az elnök 11.30-ra hívja össze újra a megismételt közgyűlést.

Az alapszabály sem teszi már kötelezővé senkinek a közgyűléseken való évi egyszeri megjelenést, s nem is várjuk el senkitől, hogy ott legyen, de a mérleget el kell fogadnunk. Természetesen, ha valaki szeretne jelen lenni a közgyűlésen, ennek nincs semmi akadálya.

Felhívom a figyelmet arra, hogy az újra összehívott, 11.30-kor kezdődő közgyűlésen már nincs létszámkorlát, azaz a megjelentek döntést hozhatnak az alapszabály szerint.

Az elnökség úgy döntött, hogy a közgyűlésen csak két napirendi pontot hirdet meg, az egyik, ami törvényi és halaszthatatlan kötelezettségünk: A számviteli beszámoló elfogadása.

Az elnökség is tudja, hogy valószínűleg így nem lesznek sokan a közgyűlésen, ezért csak egy további napirendi pont lesz.

Ez pedig a tagfelvétel. Vannak olyan jelenlegi tagjaink, akiknek megváltozott a fenntartó cége. A HTOE tagjai hivatalosan nem a televíziók, hanem az üzemeltetők, így ezeket az átmeneti helyzeteket orvosolni kell. Másrészt vannak olyan jelentkezők, akik már több mint egy éve várnak arra, hogy az egyesület tagjai lehessenek, így az ő kérelmeikről döntenének a közgyűlésen megjelenők. Ahogy a korábbi években mindig, így ezúttal is előre kiküldjük majd a jelentkezők dokumentumait. Az elnökség döntése szerint az olyan jelentkezők esetében, melyeknél bármely jelenlegi tagunk ellenvetéssel él, a közgyűlésnek azt javasolják, hogy tartózkodással halasszák el a döntést. Csak olyan jelentkezők esetében javasolja majd a tagfelvételt az elnökség, akiknél senki nem él előzetesen kifogással.

A közgyűlési meghívó itt érhető el. 

Minden vélemény számít!