Kelet-Magyarország legnagyobb médiacentruma jött létre Debrecenben

Átalakul a Debrecen Városi Televízió Kft., és új néven működik tovább. Szabó József, a cég vezetője sajtótájékoztató keretében jelentette ezt be. Mint elmondta, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága hozzájárult ahhoz, hogy a Debrecen Városi Televízió Kft. új neve Médiacentrum Debrecen Kft. legyen.

A Petőfi téri stúdióban tartott eseményen részt vett Papp László, Debrecen polgármestere, megjelentek a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tagjai, városi cégek és intézmények vezetői, valamint az üzleti és kommunikációs partnerek képviselői is.

Szabó József és Papp László a Médiacentrum Debrecen logója előtt

Szabó József és Papp László a Médiacentrum Debrecen logója előtt

Vida Gyula főszerkesztő elmondta, ennek a napnak a jelentőségét igazán majd a közönség fogja érzékelni, s azzal konferálta be azt a rövidfilmet, ugg outlet australia auckland mely bemutatta a tervezett változásokat, hogy „egyesítettük erőinket”.

Papp László polgármester beszédében kitért arra, milyen nagy változásokon ment keresztül a város az elmúlt években. Más a súlya, központi szerepre törekszik nemcsak az országhatárokon belül, hanem azokon túl is Debrecen, s ezeket a változásokat a média világának is követnie kell. A polgármester kiemelte az önkormányzat és a tulajdonos Vagyonkezelő támogató, bátorító hozzáállását, és hangsúlyozta, hogy a célközönség elérésében nagy előrelépést jelent a médiacentrum létrehozása. Kitért arra, hogy új vezetése van a médiacégnek, s hangot adott annak, hogy még magasabb szintű megoldásokkal, és még színvonalasabb tevékenységgel szolgálják majd ki a közönséget.

hallgatosagSzabó József elmondta, regionális szinten is teljesítőképes médiaportfólió jött létre. Mint kiemelte, a Médiacentrum Debrecen Kft. műhelyeiben egyaránt hangsúlyos a tartalomszolgáltatás és a hírek előállítása. nfl jerseys reddit for sale near me Mindegyik területen komoly változások lesznek, illetve van, ahol ezek már elindultak. Kitért az egyes területekre: a rádióra, ahol a zenével kapcsolatos változásokat nagyon jól fogadták a hallgatók, ahogy ez a visszajelzésekből is kiderült. A Debreceni Korzónál elsősorban a dizájn fog változni, mondta, és szólt a Médiaműhelyben készülő, a szakma és a közönség körében egyaránt sikeres filmekről is, s nagy feladatok várnak majd rá a virtuális díszletek létrehozásában. A régió vezető hírportáljaként jellemzett Dehir.hu kapcsán pedig elmondta, hogy az internetes megjelenés a kommunikáció zászlóshajója ma már. A DTV új, virtuális stúdiója is a jövőt előlegezi meg, mondta a cégvezető, aki azt is jelezte, nyolc éve vannak ebben a korábbi díszletben, megérett tehát a változásra.

Az 1984 óta működő Debrecen Városi Televízió Kft. ma már nem csak a vidék országszerte elismert és legnagyobb televíziója. ugg outlet bicester brunswick A cég az elmúlt években a média működési területein egyre komplexebb feladatokat vállalt fel. Vezető szerepet tölt be a Helyi Televíziók Országos Egyesületében, és hasonló pozícióra törekszik a Helyi Rádiók Országos Egyesületében is.

A Debrecen Városi Televízió Kft. ugyanis sokkal több, mint egy helyi televízió: ez a cég már ma is médiacentrumként működik.

A közvélemény-kutatások rendre azt mutatják, hogy azok a debreceniek, akiket érdekel, mi történik a városban, nagyon nagy eséllyel juthatnak a cég médiafelületeinek közvetítésével hírekhez: a DTV mellett a Dehir.hu hírportálról, a Debrecen Rádió FM95-ből és a Debreceni Korzóból tájékozódhatnak a debreceni eseményekről. A cég munkatársai részt vesznek közvetítőkocsis produkciókban, jelentős szakmai és közönségsikereket érnek el az itteni műhelyekben készülő filmalkotások (dokumentum- és játékfilmek egyaránt). De sikeres kommunikációs projektek és promóciós reklámfilmek is fémjelzik a cég tevékenységét.

A különböző területeken dolgozó szakemberek egymást segítve, egymással együttműködve vesznek részt a hírgyártás és a hírszolgáltatás folyamataiban. Így gyakorlatilag mindaz, ami a városban történik, több csatornán eljuthat a fogyasztókhoz.

Minden vélemény számít!