Helyi televíziós siker a Savaria Filmszemlén – videóval

Filmeseket díjaztak szombaton a II. Savaria Filmszemlén Szombathelyen. A rendező Szombathelyi Médiaközpont kisjátékfilm, dokumentumfilm és némafilm kategóriában hirdetett pályázatot független filmesek és alkotócsoportok számára.

A 66 beérkezett pályaművet neves szakemberekből álló zsűri értékelte. A zsűri tagja volt Szalai Györgyi Balázs Béla-díjas filmrendező, Cs. Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező és Halmy György filmrendező.

A szombati díjkiosztó gálán több alkalommal hívták színpadra debreceni filmeseket. A kisjátékfilmek kategóriájának győztese a Debrecen Televízió Kossuth papja című filmje lett.

nfl-jerseys-at-walmart-aliexpress hu/wp-content/uploads/2015/06/tv2.jpg” alt=”Papp Ferenc vágó és Dánielfy Zsolt rendező” width=”560″ height=”280″ /> Papp Ferenc vágó és Dánielfy Zsolt rendező

A Kossuth papja Könyves Tóth Mihály debreceni református lelkész az 1848-49-es szabadságharcban betöltött szerepéről szól. Az egyórás alkotást Tóth-Máthé Miklós azonos című regénye alapján Dánielfy Zsolt rendezte. Könyves Tóth Mihály az 1848-as forradalom és szabadságharc meghatározó alakja volt, lelkesítő beszédei hatására tömegesen álltak a debreceni fiatalok a honvédseregbe, ahol ő maga tábori lelkészként szolgált. A nép Kossuth papjaként vagy aranyszájú papként emlegette. Hazafias beszédei miatt a forradalom után kötél általi halálra ítélték, végül amnesztiát kapott.

A Savaria Filmszemlén különdíjat kapott a dokumentumfilmek kategóriájába nevezett A köröstárkányi mészárlás című alkotás, amit a Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány és a Debrecen Televízió készített közösen.

moncler outlet polo 2 jpg” alt=”A film 91 embernek állít emléket” width=”560″ height=”280″ /> A film 91 embernek állít emléket

A közel egyórás film az 1919 áprilisában lezajlott, közel száz halálos áldozatot követelő kőröstárkányi vérengzést dolgozta fel. Ekkor a túlerőben lévő román csapatok ellen a magyar csapatokat és a Székely Hadosztályt támogatva a helyiek is harcoltak. Amikor a magyar és székely katonák kénytelenek voltak visszavonulni, a bevonuló bosszúszomjas román félkatonai alakulatok és katonai ruhába bújt román civilek vérfürdőt rendeztek Köröstárkányban és a szomszédos Kisnyégerfalván, 91 embert mészároltak le, nem csupán férfiakat, hanem nőket, gyerekeket és időseket is. A filmet Vojtkó Ferenc írta és rendezte.

Kapusi József vágó és Vojtkó Ferenc rendező

Kapusi József vágó és Vojtkó Ferenc rendező

A díjazott debreceni filmek a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készültek el. moncler shirts shoes 2

A Savaria Filmszemlén a zsűri döntése szerint a legjobb némafilm Helstáb Martin Az egér, aki egér akart lenni legjobb című mozija, a dokumentumfilmek között pedig László Gábor Ez volt a sorsom… című filmje nyert.

A szombat estig tartó filmszemlén több mint hatvan filmet mutattak be az Agora-Savaria Filmszínházban, köztük a díjazott debreceni alkotásokat is.

Minden vélemény számít!