Több emberhez jut el a jövőben a Debrecen Televízió adása

2020. szeptember 6-ától körzeti televízióként működik tovább a Debrecen Televízió – jelentette be a televíziót üzemeltető Médiacentrum Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója a DTV Esti Közelkép című műsorában. Szabó József elmondta, ez jelentős vételkörzet-bővüléssel jár majd, átlagosan körülbelül 50 kilométeres lesz a hatósugár, dél felé a 60 kilométert is eléri majd, észak felé a 20-25 kilométerre […]

Kelet-Magyarország legnagyobb médiacentruma jött létre Debrecenben

Átalakul a Debrecen Városi Televízió Kft., és új néven működik tovább. Szabó József, a cég vezetője sajtótájékoztató keretében jelentette ezt be. Mint elmondta, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága hozzájárult ahhoz, hogy a Debrecen Városi Televízió Kft. új neve Médiacentrum Debrecen Kft. legyen. A Petőfi téri stúdióban tartott eseményen részt vett Papp László, Debrecen polgármestere, megjelentek […]