Új műsorral jelentkezik a Kapos TV

Egyházi percek. Ez a címe annak televíziós rovatnak, ami bátorítást és reményt ad a nézőknek, emellett erősíti hitünket is. Minden nap a Biblia egy-egy üzenetét, igéjét tolmácsolják képernyőnkön keresztül a katolikus, a református, az evangélikus, a baptista és a metodista egyház képviselői. A járványhelyzet miatt elindult műsor hétköznaponként 18 óra 30 perctől, szombaton és vasárnap […]

Már lehet jelentkezni a Helyi Televíziók Országos Egyesülete őszi találkozójára

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete a 2015. november 5-én és 6-án tartja majd az őszi találkozóját, mégpedig Kaposváron. A házigazdánk a Kapos TV lesz. A három napos találkozón közgyűlést is tart az egyesület, melyen lehetőség nyílik új tagok felvételére, emellett az egyesület teljes tisztújítást tart. A terveink szerint megrendezzük a hagyományos fórumunkat, monster beats apple […]

A Kapos Televízió is segít a tanulásban a jövő újságíróinak – videóval

Ebben a tanévben első ízben indított médiaszakkört a kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium. Az intézmény kezdeményezése mellé állt a Kapos Televízió is, így a diákok a Kapos TV szerkesztőségeiben tesközelből pillanthatnak bele a műsorkészítés és az online újságírás kulisszatitkaiba. nfl jerseys all teams alibaba Arról, hogy mit tanulhattak a diákok a Kapos TV-nél, itt láthatnak videós […]