Még lehet pályázni az ötezer euróval járó Lorenzo Natali-médiadíjra

Még lehet pályázni az ötezer euróval járó Lorenzo Natali-médiadíjra

Az Európai Bizottság meghirdette a 2015. évi Lorenzo Natali-médiadíjat, amellyel a fejlesztés témájával, és ezen belül a szegénység felszámolásával foglalkozó újságírói alkotásokat részesítenek elismerésben.

Neven Mimica, a nemzetközi együttműködésért és a fejlesztésért felelős európai biztos a következőket nyilatkozta: „ A fejlesztés európai évének célja, hogy tájékoztassa az uniós polgárokat a fejlesztési együttműködésekről azon eredmények előtérbe helyezése révén, amelyeket Európai Unió, mint legjelentősebb donor világszerte, a tagállamokkal közösen elért. Ezért nagy örömömre szolgál, hogy meghirdethetem a Lorenzo Natali-médiadíjat, amellyel azokat a kiemelkedően tehetséges hivatásos és amatőr újságírókat ismerjük el, akik munkájuk során a fejlesztési témákra fókuszálnak és kiveszik részüket a szegénység elleni küzdelemben.”

Az idei Lorenzo Natali-médiadíj mottója: „Jövőnk a jelenben íródik”. A pályázatot, amelynek kiírását csupán egy nappal a sajtószabadság világnapját követően tettek közzé, úgy időzítették, hogy egybeessen a 2015-re meghirdetett fejlesztés európai évével. A fejlesztési témákkal foglalkozó hivatásos és amatőr újságírók most páratlan lehetőséget kapnak arra, hogy közszemlére tegyék a világszerte megfigyelhető szegénység felszámolása iránti elkötelezettségüket, és ezáltal arra ösztönözzék az embereket, hogy saját környezetükben javítani próbáljanak mások életén.

Ez az első alkalom, hogy a díjat az amatőr újságírók számára alkotott külön kategóriában, többek között bloggerek számára is meghirdetik. Az arab tavasz idején ugyanis egyértelművé vált, hogy a polgárok számára az amatőr újságírás teszi lehetővé a közvélemény és a politikai események alakításában való részvételt.

A világ számos részén a sajtószabadság veszélyben van, és az újságírókat támadás fenyegeti. Az Unió kiáll a sajtószabadság mellett, továbbá elismeri, hogy az újságírók az igazságtalanság és szenvedés bemutatásával jelentős szerepet vállalnak a változás kikényszerítésében.

A Lorenzo Natali-médiadíjjal a következő öt térség egy-egy amatőr és hivatásos újságíróját jutalmazzák: Európa, Afrika, a Közel-Kelet és az arab világ, Latin-Amerika és a karibi térség, valamint Ázsia és a Csendes-óceán térsége. A nyertesek a díj mellett fejenként ötezer  euró készpénzjutalomban részesülnek.

A független zsűri további ötezer euróval járó fődíjának nyertesét a térségi díjazottak közül választják ki. A nyertesek kihirdetésére és a díjak átadására a 2015 decemberében, Brüsszelben megrendezésre kerülő díjátadó ünnepségen kerül majd sor.

A hivatásos és amatőr újságírók (internetes újságírók, a nyomtatott sajtó, a rádió vagy a televízió munkatársai, valamint bloggerek) 2015. augusztus 31-ig nyújthatják be pályaműveiket.

A pályázatra bármilyen cikkel, riporttal lehet nevezni, amely 2014. szeptember 1-je és 2015. augusztus 31-e között jelent meg. A jelentkezés részletes feltételeiről bővebben itt található információ: https://ec.europa.eu/europeaid/lnp/rules_en. Jelentkezni itt lehet: https://lorenzonataliprize.eu/login.php.

Elnökség

Petzke Ferenc
Petzke Ferenc alelnök
Frauenhoffer Márta
Frauenhoffer Márta elnökségi tag
Seres Péter
Seres Péter elnökségi tag
Fischer Gábor
Fischer Gábor elnökségi tag
Szabó József
Szabó József elnökségi tag
Varga András
Varga András elnökségi tag

Facebook

Támogatás

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2022. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Kortárs filmek vetítése szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.