Jövőre 3,15 milliárd forint helyi médiumoknak és független filmes alkotóknak

Az idei főösszeghez hasonlóan jövőre is 3,15 milliárd forintból gazdálkodhat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra programja. A rezsipályázatra már napokon belül lehet jelentkezni, az átcsoportosítások eredményeképpen pedig kisjátékfilmekre kétszer annyi pénz jut 2015-höz képest.

A Médiatanács elfogadta a Magyar Média Mecenatúra program jövő évi 3,15 milliárd forintos keretösszegű támogatási tervét. A helyi és körzeti médiaszolgáltatóknak szóló pályázatokra tavalyhoz hasonlóan 1,23 milliárd forintot irányoztak elő: a rezsiköltségek támogatására 400 millió forint, a műszaki fejlesztésekre 110 millió forint, a tévé- és rádióműsorok készítésének finanszírozására 420, moncler armoise albizia illetve 300 millió forint áll rendelkezésre. A korábbi pályázati eljárásokhoz képest új elem, hogy a rezsi- és műszaki pályázatokon ezentúl kizárólag a legfeljebb 100 millió forint éves nettó árbevételű vállalkozások pályázhatnak, és amelyek egyúttal legalább három hónapja működtetik médiaszolgáltatásukat. A jövő évi támogatások részeként elsőként a közösségi médiaszolgáltatóknak szóló rezsipályázat első fordulójára lehet jelentkezni, január 21-ig. A 400 millió forintos keretösszegű forrásból a rádiók és televíziók a működési költségeik egy részéhez nyerhetnek pénzügyi támogatást egy éven át. Egy sikeresen pályázó közösségi televízió havonta legfeljebb 600 ezer forintot, közösségi rádió 500 ezer forintot, kisközösségi rádió 400 ezer forintot kaphat a pályázati feltételek szerint. nfl jerseys reddit for sale near me 2

A mecenatúraprogram filmes ágának 2016-os kerete szintén a tavalyival megegyezően 1,92 milliárd forint. A tévéfilmek gyártására a Fehér György-pályázaton 600 millió forint jut, a forgatókönyvek írására szolgáló Egri Lajos-pályázaton 10 millió forintot különítettek el. A dokumentumfilmeket támogató Ember Judit-pályázat 330 millió forintból, az ismeretterjesztő filmeket finanszírozó Kollányi Ágoston-pályázat 250 millió forintból, az animációs filmek készítését célzó Macskássy Gyula-pályázat 180 millió forintból gazdálkodhat. A kísérleti és kisjátékfilmek támogatására szolgáló Huszárik Zoltán-pályázat kétfordulós lesz, és összkerete a tavalyihoz képest megkétszereződik, 150 millió forintra növekedve. nfl jerseys ranked custom 2 Ennek fejében a már korábban támogatott animációs epizódok sorozatgyártását ösztönző Dargay Attila-pályázat kerete 200 millió forint lesz, illetve a történelmi dokumentumfilmek készítésére kiírandó Nemeskürty István-pályázat 105 millió forinttal működik. A rádiójátékokat támogató Cserés Miklós-pályázat kerete 50 millió forint, az előre nem látható magyar vonatkozású események helyszíni forgatását finanszírozó Escher Károly-pályázatra 20 millió forint, az online alkotások készítését elősegítő Neumann János-pályázatra belföldieknek 20 millió forint, a határon túliaknak további 5 millió forint jut. A filmes pályázatok legtöbbjén a keretek 10 százalékát a határon túli pályázók számára tartják fenn. A testület 2011 óta 61 eljárásban összesen több mint 12,5 milliárd forinttal járult hozzá 733 művészeti alkotás készítéséhez, illetve 1538 esetben helyi vagy körzeti médium támogatásához. moncler armoise albizia

Minden vélemény számít!