Nem változtat az eddigi támogatási struktúrán a médiatanács

Ebben az évben és várhatóan jövőre sem változtat az eddigi támogatási struktúrán a médiatanács, az idén 15 pályázattal állnak a függetlenfilmes, a televíziós és rádiós szakma rendelkezésére – mondta Kollarik Tamás, a médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátora Szombathelyen a Helyi Televíziók Országos Egyesülete szakmai fórumán.

Szavai szerint a Médiatanács 2010 óra eddig több mint 10 milliárd forint értékben osztott ki pályázati támogatást, ebből 5 milliárd forinttal részesült a függetlenfilmes szakma, 600 filmes alkotás elindulását segítve, amelyek közül 270 már el is készült és sok közülük szép sikereket arat a különböző filmfesztiválokon.

A helyi televíziók és rádiók támogatására szintén 5 milliárd forint körüli összeget fordítottak, négy pályázati területen több mint 1400 alkalommal kaptak valamilyen támogatást helyi médiumok.

Hozzátette: 2013-ban kiemelten támogatták a digitális átállás technikai feltételeinek megteremtését, moncler armoise albizia 2 37 médiaszolgáltató digitális átállását segítették.

Kollarik Tamás szerint eddig ugyan folyamatosan nőttek a helyi rádiókra és televíziókra fordított támogatások, idén és jövőre azonban a szinten tartáshoz elegendőek az anyagi források, erre a területre várhatóan 3,1 milliárd forint jut.

A Média Mecenatúra Program koordinátora a tanácskozáson bemutatta azt a nyomdából most kikerült katalógust, amely a programban 2011-2015 között támogatást nyert összes filmes és rádiós alkotás szinopszisát tartalmazza, fotókkal illusztrálva. A kötet érdekessége, hogy abban nemcsak az alkotók neve és a támogatási összegek szerepelnek, hanem a rendezők, producerek, ugg outlet alexandria anaheim forgalmazók elérhetőségei is (a katalógus itt érhető el).

Untitled-2Kollarik Tamás arra buzdította a helyi televíziók jelen lévő vezetőit, hogy bátran vegyék fel a kapcsolatot a támogatott filmek alkotóival és mutassák be a Médiatanács által támogatott filmeket, dokumentumfilmeket, animációs alkotásokat a helyi televíziókban is.

Hasonlóan alkalmat kínálhatnak szavai szerint a színvonalas “tartalomhalászásra” a nyáron az ország több pontján rendezendő filmfesztiválok, amelyek közül egynek Szombathely is otthont ad júniusban.

Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főosztályvezetője közölte, a médiatartalom-szolgáltatóknak jobban kell figyelniük rendszeres adatszolgáltatási kötelezettségükre, nfl jerseys all teams alibaba mert ennek teljesítése a jövőben meghirdetendő pályázatoknál alapkövetelmény lesz.

Kocsis Noémi, az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap mecenatúra igazgatója ugyancsak arról beszélt, hogy eddig több sikeres pályázó esetében kellett meghosszabbítani a szerződéskötés határidejét azért, mert a pályázó késedelmesen teljesítette az egyébként törvényileg kötelező adatszolgáltatást.

A fórumon több kérdés elhangzott azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne a helyi televíziók vételkörzetét bővíteni, ám ennek a válaszok alapján egyelőre nem technikai, inkább jogi akadályai is vannak.

Minden vélemény számít!