Kiosztották a Helyi Televíziók Országos Egyesülete televíziós díjait

A 75 helyi televíziót tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete Egerben tartja hagyományos tavaszi találkozóját. A kétnapos tanácskozás első napján, csütörtökön adták át az egyesület Helyi Érték Díj pályázatának díjait. Az egyesület idén három kategóriában írt ki pályázatot, a híradók mellett a magazinműsorokkal, valamint a dokumentumfilmekkel versenyeztek a helyi televíziós műhelyek. nfl-jerseys-at-walmart-aliexpress

A Gyurity Mónika, Madarász István és Krecz Tibor alkotta zsűri a Debrecen Televízió Napszemle című híradóját találta legjobbnak. A második helyen a Csongrád TV híradója végzett, a harmadik legjobb híradót a Nyíregyházi Televízió készítette.

A tematikus magazinok között a Szeged TV Kvantum című műsora érdemelte ki a fődíjat. A második a Salgótarjáni Városi Televízió Háttér című gazdasági magazinja lett, michael kors abbey backpack access review míg a harmadik helyet a Líceum Televízió Apolló 21 című magazinja érdemelte ki.

A zsűri a legjobb egész filmnek járó díjat a házigazda TV Egernek adta a Tenni és tűrni című alkotásért. A második helyen a szegedi Telin TV végzett az Ükapáink nyomában című filmjével. A harmadik a Zemplén TV Ellopott évek című filmje lett.

A Helyi Televíziók Országos Egyesülete tizenegyedik éve ismeri el életműdíjjal az arra érdemesek munkásságát. 2017-ben a helyi televíziós társadalom Kovács Tibort, monster beats studio wireless by dre a Telepaks Médiacentrum ügyvezető igazgatóját tüntette ki életműdíjjal.

A szakmai találkozó második napján, pénteken a közgyűlés új tagok felvételéről is dönt, így tovább növekszik a Helyi Televíziók Országos Egyesülete taglétszáma. A közgyűlés mellett egy fórumot is tartanak a Médiatanács tagjainak, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság munkatársainak részvételével. moncler armoise albizia 2

Minden vélemény számít!