IMG_3510

Harminc éves a helyi televíziózás Magyarországon – a jövőről tanácskoztak

Idén harminc éve alakultak meg az első helyi televíziók Magyarországon. Ebből az alkalomból szervezett konferenciát a 77 helyi televíziós műhelyt tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete Gödöllőn. A szakmai tanácskozáson a helyi televíziózás jelenéről és jövőjéről értekeztek a szakemberek.

Széles Tamás, a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke arról beszélt, a helyi televíziók jövője azon is múlik, milyen partnereket találnak. Kiemelte, mind az egyesület, mind a tagjai nagyon jó viszonyt ápolnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal, a Médiatanáccsal, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) is. A helyi televíziók jelentős része beszállítói kapcsolatban áll az MTVA-val, az egyesület elnöke kiemelten fontosnak és sikeresnek látja ezt az együttműködést. moncler jacket acorus 2 Széles Tamás hangsúlyozta, az egyesület elsődleges célja, hogy elismertesse a helyi televíziók tartalmának közszolgálatiságát.

IMG_3518Auer János, a Médiatanács tagja elmondta, megvan arra a fedezet, hogy a Médiatanács a közeli jövőben folytassa azt a támogatási tevékenységet, aminek a helyi televíziók is nyertesei. Az országos kereskedelmi médiumok műsorszolgáltatási díjai – melyek részben a fedezetét nyújtják a Médiatanács pályázataihoz – az utóbbi időkben csökkentek. A Médiatanács azonban mindenképp pótolni kívánja ezeket a bevételeket, hogy továbbra is meglegyen a forrása az értékteremtő médiaszereplők tevékenységének támogatásához. Kiemelte, moncler shirts shoes 2 nem csupán hatóságként, hanem partnerként tekintenek a helyi médiaszolgáltatókra.

IMG_3523A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 22 megyei jogú város helyi televíziójával áll szerződéses kapcsolatban immár három éve. A helyi televíziós műhelyektől 2014-ben 4845 anyagot kapott az MTVA, és mutatott be a közmédiában, ez napi 16 anyagot jelent – számolt be az együttműködés eredményeiről Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója. Az MTVA megrendeléseinek ellenértéke hozzájárulhat a helyi televíziók technikai fejlesztéséhez és a szerkesztőségek működésének javításához. Szabó László Zsolt elmondta, a jövőben a közmédia híradóit szeretnék még több élő vidéki bejelentkezéssel erősíteni, melyben számítanak a helyi televíziókra. Szólt arról is, ugg outlet bicester brunswick hogy a tudósítói hálózatot alkotó helyi televíziók körét 2015-ben szeretnék kibővíteni.

– A helyi televíziós tartalmaknak kitüntetett szerepe van a nézőknél, ezt minden felmérésünk alátámasztja. A kábelszolgáltatók épp ezért mindig is arra törekednek, hogy kínálatukban szerepeljen a helyi televízió műsora – hangsúlyozta Szűcs László, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség alelnöke. A helyi televíziók és a műsorelosztó társaságok egymásra vannak utalva, emiatt fontos, hogy ők maguk és a szövetségeik is partneri viszonyt ápoljanak. Álláspontja szerint a helyi televíziók több központi támogatást érdemelnének, hogy tovább tudják erősíteni műsoraik színvonalát, aminek a kábelszolgáltatók is nyertesei lennének.

Minden vélemény számít!