Mostantól nagyobb védelmet kapnak a hírközlési szolgáltatások felhasználói

Mostantól nagyobb védelmet kapnak a hírközlési szolgáltatások felhasználói

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendelete megújítja az előfizetői szerződésekre vonatkozó hírközlési szabályozást. Változást hoz többek között a szerződés megkötése, módosítása, megszűnése, a szolgáltatói felelősség, a kiskorúak védelme és az üzleti előfizetőkre vonatkozó előírások terén is. A hatóság kisfilmmel tudatosítja az újonnan életbe lépő legfontosabb szabályokat.

Az új szabályozás erősíti az előfizetők és a felhasználók jogi védelmét, figyelembe veszi a rendelet több mint három évvel ezelőtti kiadása óta eltelt időben bekövetkezett piaci és technológiai változásokat, valamint a hatósági munka tapasztalatait. Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III. 30.) rendelet két lépcsőben, 2015. augusztus 1-jén, illetve november 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a szolgáltatóknak legkésőbb 2015. szeptember 1-től, illetve 2015. december 1-től kell alkalmazniuk. A rendeletben rögzített számtalan újdonság közül a 4+3 legfontosabb változás alább olvasható.

A szeptember 1-jétől kötelező négy legfontosabb módosítás


1. Megalapozottabban lehet dönteni a szerződéskötésről, nyomon követhetőbbek lesznek a módosítások

A könnyebben áttekinthető kínálatból, az átláthatóbb ÁSZF (általános szerződési feltételek) alapján, valamennyi előre látható költség előzetes ismeretében még megalapozottabb döntést lehet hozni egy adott szerződés megkötéséről. Az internet-hozzáférést biztosító szolgáltatók összegyűjtik és honlapjukon egy táblázatban, egységesen összehasonlítható formában közzéteszik az általuk kínált minden internet-hozzáférési szolgáltatás jellemzőjét és ajánlataik paramétereit.


A szerződés változásai annak megkötése után is jól nyomon követhetők. A kétoldalú szerződésmódosításra csak a felek ténylegesen egyező akarata esetén kerülhet sor, az előfizetők hallgatásával nem lehet „észrevétlenül” módosítani. A ráutaló magatartással, határozatlan időre kötött szerződéseknél az előfizetők előzetes beleegyezésére lesz szükség ahhoz, hogy akkor is módosuljon a szerződés, ha az előfizetők egyáltalán nem nyilatkoznak vagy valamilyen ráutaló magatartást tanúsítanak. Határozatlan idejű szerződés egyoldalú módosításakor a szolgáltatók csak akkor változtathatják a szolgáltatás díját, ha azt meghatározott költségnövekedés (pl. magasabb műsor-szolgáltatási díj) vagy az infláció indokolja. Az emelés indokáról a módosításról szóló értesítésben az előfizetőket tájékoztatniuk is kell.

Az előfizetés helyének áthelyezési igényének teljesítésekor a rendelet lehetővé teszi, hogy azt az előfizetők díjtartozása esetén is elutasíthassák a nagyobb tartozásfelhalmozás megakadályozása érdekében.

2. Méltányosabbá válik a szerződések felmondása az előfizetők számára, több idő a hívásmegszakításra

A mobiltelefon-, mobilinternet-, műholdas és földfelszíni digitális televízió szolgáltatásra kötött szerződéseknél, ha a szolgáltatás a szerződésben megjelölt földrajzi címen nem vagy nem megfelelően működik, az előfizetők a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől számított 14 napon belül felmondhatják a szerződést, és csak az addig ténylegesen igénybe vett szolgáltatás díját kell kifizetniük. A szerződés megszűnésének költségeit – például kiszállási díj – a szolgáltatóknak kell állniuk; azt csak abban az esetben kell az előfizetőknek viselniük, ha a szerződés az ő hibájukból szűnik meg, például díjtartozás miatt. A szolgáltatóknak biztosítaniuk kell, hogy az előfizetők a szerződés megszűnésekor a szolgáltató tulajdonában lévő eszközt – például médiaboxot – bármelyik ügyfélszolgálaton visszaadhassák, és a visszaadásról egyúttal igazolást is kötelesek adni, a felmondás elfogadását pedig továbbra sem tehetik az eszköz leadásától függővé. ugg outlet bicester brunswick

Hívásindításkor a hívás díjmentes megszakítására a telefonszolgáltatók ezentúl kötelesek legalább 5 másodpercet biztosítani a hívó fél számára a korábbi 3 másodperc helyett a hangpostára irányítás előtt.

3. Bővül a szolgáltatók kötbérfizetési kötelezettsége

Automatikusan kötbér jár majd az előfizetőknek a hibaelhárításról és a szolgáltatás újbóli elérési lehetőségéről szóló értesítés késésekor vagy elmaradásakor (korábban ilyen kötbér csak a hiba behatárolásáról szóló értesítésnek vagy magának a hibaelhárításnak a késése vagy elmaradása esetén járt az előfizetőknek). A szolgáltatóknak kötbérfizetéskor az eddigieknél részletesebb tájékoztatást kell adniuk: a kötbér mértékéről, számításának, kifizetésének módjáról, az alapul szolgáló szerződésszegő magatartásról; hogy az előfizetők pontosan tudják, hogy milyen okból és miért pont akkora összegű kötbér kifizetésére kerül sor.

4. Erősödik a kiskorúak káros tartalmakkal szembeni védelme

Az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatók kötelesek a honlapjukon könnyen megtalálható helyen: a főoldalon, az egyes internetcsomagokat bemutató vagy a gyermekvédelemmel foglalkozó aloldalakon közzétenni a káros tartalmakat szűrő, egyszerűen és gyorsan telepíthető szoftverek elérhetőségét és a használatukra vonatkozó tájékoztatást. Számukra ez eddig is ajánlott volt a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal felhívása szerint. A tartalomszűrőkről szóló tájékoztatást az ÁSZF-nek is tartalmaznia kell.

A december 1-jétől alkalmazandó három legfontosabb változás


1. Szabályozottabb körülmények lépnek életbe a szerződéskötéskor és a módosítások során

A rendelet pontosítja a ráutaló magatartás meghatározását a szerződéskötési esetekben. A szolgáltatók a nem írásban történő szerződéskötéskor is kötelesek egy, a szerződés lényeges tartalmáról szóló írásos dokumentumot átadni az előfizetőknek. Az előfizetők évente egyszer ingyenesen kérhetik a szolgáltatóktól a szerződés – bármely időpontban hatályos – lényeges tartalmáról szóló dokumentum átadását. A szolgáltatóknak a meghirdetett akciós feltételeket és azok módosításait szerepeltetniük kell az ÁSZF-ükben, hogy azok részletei mind az akció időtartama alatt, mind az után egy helyen könnyen megtalálhatók legyenek.
Az előfizetőknek pedig a szerződéskötéstől számított 3 hónapon belül lehetővé kell tenniük a szolgáltató számára a szolgáltatás bekötését, ellenkező esetben megszűnik a szerződés.

Határozott idejű szerződéskötéskor a szolgáltatóknak a szerződés megkötése előtt tájékoztatniuk kell az előfizetőt a határozott idejű szerződés teljes időtartama alatt jelentkező, az előfizetőket minimálisan terhelő minden költségről, hogy a szerződést az előfizetők tudatos választással, az előre tervezhető kiadások mérlegelésével köthessék meg. A határozott idejű szerződés lényeges tartalmi elemeit – például az alapvető díjszabást, a szerződés időtartamát – a szolgáltatók csak akkor módosíthatják egyoldalúan, ha valamilyen jogszabályi változás vagy a hatóság döntése erre kötelezi őket, és a határozott idejű szerződést nem lehet majd ráutaló magatartással módosítani.

2. Kedvezőbbé válik az elszámolás a kártyás szerződés megszűnésekor, több lesz a felmondási lehetőség

Kártyás előfizetésnél a szolgáltatók a fel nem használt összeget kérésre kötelesek lesznek visszafizetni, ha a szerződés azért szűnt meg, mert a felhasználó nem töltötte fel az egyenlegét a szerződés szerinti gyakorisággal.
Határozott idejű szerződések esetén bővül a jogkövetkezmények nélküli felmondási esetek köre: az előfizetők akkor is jogkövetkezmények nélkül felmondhatják a határozott idejű szerződést, ha a szolgáltatás minősége hosszabb időn keresztül rendszeresen rossz, a szolgáltató a szerződés lényeges tartalmát jogsértően módosítja – például díjat emel –, vagy a szerződésben szereplő műsorcsatornák közül akár csak egyet is jogsértően kivesz.

3. A kis üzleti előfizetőknek nagyobb védelem, a nagyoknak több szabadság jár

A kisebb üzleti előfizetők, például a mikro- és kisvállalkozások szerződéseiben a felek csak a rendeletben tételesen felsorolt rendelkezésektől térhetnek el, annak érdekében, hogy a kis szervezetek a fogyasztókhoz hasonló erős előfizetői jog- és érdekvédelemben részesülhessenek. A nagyobb üzleti előfizetők számára – jobb érdekérvényesítő képességük miatt – az eltérés lehetősége jóval szélesebb körben válik megengedetté.

Az NMHH elnökének rendelete egyértelmű partneri helyzetet hoz létre szolgáltató és felhasználó között. Hatékonyabb fellépési lehetőséget teremt a tisztességtelen, az előfizetőknek és a piacnak egyaránt ártó szolgáltatói gyakorlatokkal szemben anélkül, hogy szükségtelenül korlátozná a piacot és az innovációt. Bátorítja a valódi versenyt, emellett javítja a hírközlési piac áttekinthetőségét, frissíti, modernizálja a szabályozást, így a szolgáltatók számára is világos kereteket, korrekt szabályozási környezetet biztosít.

Címkék: NMHH, előfizetés

Elnökség

Petzke Ferenc
Petzke Ferenc alelnök
Frauenhoffer Márta
Frauenhoffer Márta elnökségi tag
Seres Péter
Seres Péter elnökségi tag
Fischer Gábor
Fischer Gábor elnökségi tag
Szabó József
Szabó József elnökségi tag
Varga András
Varga András elnökségi tag

Facebook

Támogatás

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2022. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Működési költségek finanszírozása szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A Kortárs filmek vetítése szakmai program megvalósítását 2021. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.